Maga az Ars Sacra Filmfesztivál kínálata nem rossz, hiszen a többnyire kisebb költségvetésű tévéfilmek, dokumentumfilmek, rövidjátékfilmek és kísérleti filmek mustrája ez, és ilyenekből elkészülhetett több is, amelyek nem leépíteni, hanem megerősíteni akarják a keresztény és a nemzeti értékeket. A negyvennégy alkotás között a portréfilmek dominálnak, amelyek valamilyen egyházi személyiséget vagy szervezetet, illetve a szakralitást ars poetikusan magáénak valló művészt mutatnak be. Ezeknél a filmeknél nem a formanyelvi lelemények és újítások dominálnak, hanem a kiválasztott személyiség vagy közösség éthosza és a szerzetes vagy művész életművének meggyőző ereje.
A teljesség igénye nélkül megemlíteném a Mihály testvér (Moldoványi Barnabás, Moldoványi Tibor), A premontrei örökség (Huszár Domokos), és a Nekem közöm van a világhoz… (Mohi Sándor) című filmeket. Az első kettőben betekinthetünk egy szerzetes és egy rend életébe, megismerhetjük az egyes személyek motivációit, a közösség céljait, tevékenységét, történetét; a harmadik pedig egy festőművész, Ganczaugh Miklós és alkotó barátai művészi hitvallásához kerülhetünk közel. Az utóbbiban a megszólalók olyan mély kapcsolatokat tárnak fel a szakralitás és a művészet között, amely egy kivételesen értékes esszéfilmmé teszi ezt a dokumentumfilmet.
A nevezett alkotások között megjelenik a történelmi távlat egyházi és világi személyek szenvedésén keresztül. A Tekintetek (Balogh Ernő Zoltán) egyetlen tragikus éjszaka eseményeit dolgozza fel húsz percben, Kucsera Ferenc szentendrei káplán történetét, akit 1919 júniusában hurcoltak el a tanácshatalom vörös katonái. Különösen megrendítő a Rododendron (Törcsi Levente–Kovács Levente) című kisjátékfilm, amelyben a rendszerváltozáskor egy ávós verőlegény – a későbbi inkognitóban maradásához – az egyik áldozata személyazonossági adatait kapja meg, és később a bűntudattól megrokkanva, egy tolószékben Isten jeleit, talán a megbocsátását?
Ami jó érzéssel töltött el e filmek megtekintése közben, az az, hogy az anyaországon kívül az elcsatolt területek egy-egy helyszíne is megjelenik, az ott élő magyarok sorsával, szenvedésével, a hit vagy esetenként csak a család összetartó erejére építő személyek tartásával. Láthattunk egy kárpátaljai történetet az orosz–ukrán konfliktus idejéből: Kilenc hónap háború (Csuja László), egy délvidéki tényfeltáró munkát egy Kossuth-szobor sorsáról: A hetedik (Mohácsi Huba); illetve egy visszaemlékezést az 1944 tavaszán a román hadsereg által a bosszú nyilvánvaló céljával egy ideig fogva tartott magyar fiatalokról: Túszul ejtett hónapok (Szabó Imre).