– Gyere haza című új dalában hazahívja a „kitántorgókat”. Szlovákiából sokan vándorolnak ki Nyugatra? Ezen belül mi a helyzet a magyar fiatalokkal?
– Pontos statisztikákat nem tudok, de valószínű, hogy nagyjából ugyanolyan a helyzet, mint Magyarországon. Nekem személyes tapasztalataim főleg a szlovákiai magyar fiatalokkal vannak és bizony a kalandvágyóbbak közül sokan próbálnak szerencsét külföldön.
– Gondolom az ismerősei között is vannak ilyenek. Ők terveznek hazajönni?
– Egyértelműen kényes és nehéz téma az, amibe most belenyúltam. Persze minden csak szemlélet kérdése, mert ahogy a dalban is mondom, van, aki „inkább lesz itthon majd kis gazda, mint odakint egy nagy szolga – vért izzadva”.
Az én tapasztalatom az, hogy főleg megélhetési problémákba ütköznek itthon a fiatalok és nyugatot, vagy északot abszolút idealizálják. Pedig bizony ott sincs kolbászból a kerítés és akárcsak itthon, kint is keményen kell dolgozni, hogy normális körülmények között tudjon élni az ember.
A legtöbb ismerősömön, akik kint élnek, szerencsére azt látom, hogy szeretnének valamikor hazatérni, sőt, még azokon is, akik tagadják ezt, azt érzem, hogy
szívük mélyén bizony inkább itthon lennének.
– Elég a „régi diófa” emléke, vagy valami más is kell ahhoz, hogy hazacsábuljanak?
– Próbáltam úgy megírni a dalt, hogy ne sértsem senki érzéseit, ebben a témában azért nem csak fekete és fehér színek vannak, ez annál sokkal árnyaltabb.
Úgy próbáltam megfogni a témát, hogy mi volt az, ami számomra sokat jelentett, amikor egy hosszabb üzleti út után hazatértem és a házunk előtti diófa bizony sok kedves emléket idézett fel.
Igyekeztem képeket lefesteni a szöveggel, hogy megjelenjen a táj és az otthon melege azon hallgatók lelki szemei előtt, akik kint élnek.
[embed]https://www.youtube.com/watch?v=gr93xjCbTls[/embed]
A videófelvételek a Felvidéken, pontosabban a Kovácspataki-hegységben (Burda) és Karván készültek, a José LIVE zenekarral közös felvételek pedig Észak-Komáromban, a Révben, a Magyar Kultúra Házában készültek.
