Egyre több német választja Magyarországot + videó
A Balatonnál járt a Hír TV stábja.
A Balatonnál járt a Hír TV stábja.

Édesanya, királyné, nemzetépítő, templomalapító.

A felavatott beruházás is azt jelzi: Székelyföld él és élni akar, a maga munkájából akar előbbre jutni, nem mások ellen, hanem önmagáért.

A boldog élethez elengedhetetlen a társ és a család, a szülőföld és a nemzet szeretete, a közösség hitének megerősítése.

Haza, nemzet, szülőföld, anyanyelv és Szent István legfontosabb öröksége, a keresztény hit. Micsoda erő sugárzik ezekből a fogalmakból!

A magyar állam, az anyaország feladata, hogy miközben támogatja a szülőföldön maradást és boldogulást, minden magyar otthona legyen.

Rendületlenül őrzi magyarságát, hitét és ősei hagyatékát a Kerecsen motorosok vezetője, Tóth Zoltán felvidéki költő.

Aki ellátogat a történelmi Magyarország legkeletibb pontjára, Gyimesbükkre, ahol az ezeréves határ húzódik, ma már szépen felújított magyar emlékekkel találkozik.

A Világítótornyok voltunk és leszünk című kötet a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete elmúlt csaknem három évtizedes munkáját mutatja be.
– Az új műsor az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság megbízásából készült – közölte V. Németh Zsolt miniszteri biztos.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Súlyos sérülést okozott.

Ha a Tisza valóban a fair play híve, akkor vállalnia kell a nyilvános válaszokat a megszorításokról és a bevándorláspolitikáról is.

A kormány többször jelezte, hogy segít.

A baloldali tervek ismeretében kérik, hogy mondják el az emberek a véleményüket.

Optimista becslések alapján is százmilliárdok tűntek el, és nem hrivnyában.

Trump hiába figyelmeztette, az elnök nem megy sehova.

Nagy a rejtély.

A magyar válogatott állandó riválisa óriási bajban.

Beszántaná az egészségbiztosítást, beengedé a multikat.

Maradt a tegnapi vacsorából valami? Ha például krumplipüré, akkor máris nyert ügye van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.