Most egy picit álljunk meg, emeljük fel a szívünket, és bátran merengjünk vissza akár ezer év távolába. Ünnep van. A magyar haza felemelkedésének és a magyar nemzet megmaradásának ünnepe.
Szimbolikusan államalapító Szent István királyunk nevenapján gyűlünk össze – megfogyva bár, de törve nem – szeretteinkkel, barátainkkal, hogy örüljünk egymásnak, együnk-igyunk, és büszkeség töltsön el bennünket: egy vérből valók vagyunk
.A minap felmentem Dobogókőre a kilátóhoz. Néztem a hegyek között kanyarodó Duna napfényben csillogó víztükrét, a fák zöldjét, a vattaszerű felhőfoszlányokat a kéklő égen, és arra gondoltam: szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország. És milyen jó, hogy én itt születtem, nem ezer kilométerrel odább. És beszélem ezt a sokak számára felfoghatatlan, megtanulhatatlan nyelvet, az édes anyanyelvemet. Öröm és nyugalom áradt szét bennem. Pedig akkor is tudtam, most is tisztában vagyok vele, minden szavam lázadás. Lázadás azok ellen, akiknek az a hazafiság, hogy szándékosan ártanak honfitársaiknak. Akik rendszeresen megtagadják azokat a nemzettestvéreinket, akiknek szülőföldje az elszakított területekre esik. Lázadás az ellen az ostoba és pusztító gondolat ellen, hogy a nemzeti identitás megvallása csak más nemzetek ellenében lehetséges, és ezzel potenciális tömeggyilkossá tesz. Lázadás Magyarország ellenségei ellen.
De az öröm és nyugalom a lényeg, ami abból fakad, hogy együtt erősek vagyunk, és nem bírnak velünk.
Haza, nemzet, szülőföld, anyanyelv és Szent István legfontosabb öröksége, a keresztény hit. Micsoda erő sugárzik ezekből a fogalmakból! Milyen fantasztikus lehetőségek rejlenek ebben az erőben. Háborúk, járványok, kataklizmák idején lehetőség a megmaradásra, a túlélésre és a felkészülésre egy szebb, jobb jövő eljövetelére. És ha ez beköszönt, akkor pedig lehetőség a haza felemelésére, a nemzet naggyá tételére. Mert jelszavaink továbbra is: haza és haladás! Nem csak haladás, esztelen változtatási kényszer, eltörlés, átírás és átnevezés.
Semmilyen progressziónak nincs semmi értelme, ha nem a haza érdekében zajlik!
Látom magam előtt a libernyákok undortól eltorzult arcát, és szánom őket, amiért nekik mindez semmit nem jelent. Se istenük, se hazájuk, és manapság a családot is próbálják szétzilálni. Felszámolnák minden identitásunkat, a nemzetit, a vallásit és immár a nemit is. Ez pedig nem más, mint a magyarság felszámolására tett kísérlet, fölösleges tagadniuk. És még ők vádolnak bennünket kirekesztéssel, amikor lázadunk ellenük! De tévednek. Mi nem akarunk kirekeszteni senkit.
A modern patriotizmus nem mások ellen szerveződik, hanem igyekszik szövetségeseket találni más nemzetek körében, akiket érdekeltté tesz saját sikereiben.
A közös sikerek során megerősödött nemzetállamok alkotta Európai Unió a jövő hitünk szerint nem a kevert népességen alapuló multikulturális Európai Egyesült Államok hagymázas rémálma. Ezt a múlt örökségét megőrző, de azt folyamatosan fejlesztő mentalitást hagyta ránk örökül Szent István, ezt követeli meg minden elődünk, mártírunk és hősünk emléke. És ebből nem engedünk semmiféle nyomásnak, zsarolásnak és ármánykodásnak sem.
De most ünnepeljünk! Szerencsére nem kell már elhazudni az ünnep lényegét.
Nem kell újkenyerezni, inkább összegyűjtöttek a gazdák jelképesen tizenötmillió búzaszemet, kenyeret sütöttek belőle, és a nemzeti összetartozás jegyében osztották szét a rászorulók között az egész Kárpát-hazában.
Nem kell elhagyni a szent előtagot István királyunk neve előtt, de alkotmányünnepezni sem muszáj a gyalázatos tákolmány tiszteletére. Elég annyit mondani: Boldog születésnapot, Isten éltessen, Magyarország!
