Deáky András a Rákóczi-vár újjáépítését tervezi Gyimesbükkön

„Legdrágább kincsünkről, az anyanyelvünkről semmilyen körülmények között sem szabad lemondanunk, pedig ezt várja tőlünk a hatalom; szabdalják a gyökereinket, hogy be tudjanak olvasztani a nagy román tengerbe” – mondja Deáky András, akinek egész élete az ezzel szembeni ellenállásról szólt és szól a mai napig is.

Fotó: Mészáros Péter

Az őrház felújítása után következett az 1782-ben épült kontumáci kápolna rendbetétele, majd a Tatros folyó feletti vashidat is lefestették – ahogy Deáky András fogalmaz: szép magyar zöldre. Kitartó munkájának köszönhetően a templom melletti erődítmény is megújult, környékén létrejött egy kiterjedt katonai emlékhely, amely a madéfalvi veszedelem, 1848–49, valamint a két világháború hőseinek és áldozatainak emlékét őrzi, azokét a hősökét, akik fegyverrel védték a magyar határt. A kápolna melletti hegyormon felállították az Élet, a hit és a nemzet kapuját is egy kopjafasorral, amelyekre olyan egyetemes értékeket megjelenítő szavak kerültek, mint Isten, szülőföld, szabadság, szeretet, haza, hit, család, anyanyelv, és így tovább. – Ezek olyan emberi értékeket jelölnek, amelyekből egyikünk sem űzhet gúnyt, mindegy, hogy az út jobb vagy bal oldalán áll – fejti ki, hozzátéve, hogy amíg a magyarok – Erdélyben és az anyaországban is – különböző politikai pártok színeiben utálják, gyűlölik egymást, addig nincs nemzeti jövő. Mint mondja: – Illene már civilizált emberek módjára leülni az asztal mellé, és megegyezni egy nemzeti minimumban, amelyet mindnyájan tiszteletben tartunk.

Legnagyobb álmának megvalósítása tíz éve várat magára. Úgy véli, az eddigi munka megkoronázása lenne, ha sikerülne a Rákóczi-várként ismert, Bethlen Gábor fejedelemsége alatt, 1626-ban emelt őrtornyot újjáépíteni. Nyolc évig tartott, mire megkapta a Bákó megyei hatóságoktól az építkezési engedélyt. Meg is kezdődtek a munkálatok, de időközben az engedélyek lejártak, az akkori vezetés ezzel nem törődött. A legutóbbi helyhatósági választásokon azonban magyar polgármestere és alpolgármestere lett a falunak, akik támogatják a kezdeményezést, viszont az engedélyeztetést elölről kellett kezdeni, s a közben kialakult járványhelyzet is lassította a folyamatot. Deáky András azonban nem adja fel, nem jellemző rá. Ahogy mondja, a múlt, a vállunkra nehezedő századok köteleznek, mégpedig arra, hogy vállalva a magyarságunkat, megmaradjunk szülőföldünkön őseink hitében, nyelvében és kultúrájában – nem valaki ellen, hanem magunkért, elődeinkért és gyermekeinkért.