Egy anya durván bántalmazta kisfiát, akihez az apa nem hívott segítséget. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség súlyosabb minősítés – különös kegyetlenséggel történt elkövetés – megállapítására és a büntetések helybenhagyására tett indítványt.
A tényállás szerint a 28 éves nő és élettársa 2019 óta élt egy háztartásban a korábbi kapcsolatokból származó három és egy közös gyermekükkel. A nem kívánt terhességből 2020 szeptemberében született kisfiút haza sem vitték a kórházból, csupán két és fél évvel később kaptak szülői felügyeleti jogot és került a családhoz a gyermek.
2023. október 18-án a 11 éves kislány üzenetet küldött az anyjának, hogy a hároméves kisfiú nagyon sír. Az asszony válaszában a gyerek megölésével fenyegetőzött, majd hazaérve a még mindig síró gyermeket durván bántalmazta, majd a földhöz vágta. A puffanásra az apa ugyan átment a másik szobából, látta a gyermek súlyos sérüléseit, mégsem hívott orvosi segítséget. A gyermek másnap reggelre már nagyon rossz állapotba került, végül a családhoz érkező rokon értesítette a mentőket, akik már nem tudtak segíteni az áldozaton.
További Belföld híreink
A Pécsi Törvényszék bűnösnek mondta ki az anyát és élettársát emberölés bűntettében, ezért őket 14 és 10 év szabadságvesztésre, valamint közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik elsősorban felmentés, másodsorban enyhítés miatt fellebbeztek.
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség súlyosabb minősítés – különös kegyetlenséggel történt elkövetés – megállapítására és a büntetések helybenhagyására tett indítványt.
Másodfokon a Pécsi Ítélőtábla fog döntést hozni.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Egy drogos vallomása: „Apám kitagadott, azt mondta, nem akar ott lenni a temetésemen”
Márk Tibor nem mindennapi története.

Orbán Viktor: Már csak 89 nap van hátra, vagyis 45-öt kell aludni a győzelemig + videó
Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Kiderült, mit kerestek a rendőrök Dudás Miklós otthonánál
Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Brutális munkahelyi baleset: raklapok zuhantak egy nőre Cegléden
Bíróság vár a targoncás férfira.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Egy drogos vallomása: „Apám kitagadott, azt mondta, nem akar ott lenni a temetésemen”
Márk Tibor nem mindennapi története.

Orbán Viktor: Már csak 89 nap van hátra, vagyis 45-öt kell aludni a győzelemig + videó
Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Kiderült, mit kerestek a rendőrök Dudás Miklós otthonánál
Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Brutális munkahelyi baleset: raklapok zuhantak egy nőre Cegléden
Bíróság vár a targoncás férfira.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!