– Néhány hete jött ki a nyomdából a Megérdemelve vagy ártatlanul – Szendrey Júlia összes költeménye elemző tanulmányokkal című könyvének második, bővített kiadása. Mi indokolta a kötet átdolgozását?
– 2018 augusztusában a Két Hollós kiadónál jelent meg a Szendrey Júlia összes verseit tartalmazó kötetem, amelyet korábban senki nem gyűjtött egybe. Ekkor kiemeltem – ahogy tettem a Csinszkáról szóló életrajzi nagymonográfiám megjelenésekor vele kapcsolatban is –, hogy Szendrey Júlia önállóan alkotó nő volt, nem csupán egy tehetségtelen, ámde „múzsának épp megfelelő” asszony. Ez az első kiadás hat irodalomtörténeti tanulmányt tartalmazott, melyek bővítve, átdolgozva bekerültek a második kiadásba, amit további négy tanulmánnyal egészítettem ki, így Szendrey Júlia összes költeménye és egyéb írásai mellett tíz tanulmányt foglal magába. A Szendrey-kép bővítése volt a célom, ugyanis az első kiadás óta számos új ismeretanyag került elő a kutatásaim során, s ezeket szerettem volna publikálni.
– Bihari Mór, Szendrey Júlia 1909-ben kiadott költeményeinek összegyűjtője a költészet szomorú, gyászos papnőjét látta benne, holott írt verseket például a hazafiasságról vagy az anyaságról is. Herczeg Ferenc pedig Szendreyről írt színdarabjában marasztalta el költői-írói tehetségét. Ennyire kedvezőtlen volt a megítélése a XX. században?
– Bihari Mór Szendrey Júlia huszonhat versét közölte, de az ő Szendrey-verskiadása nem tekinthető teljesnek, hiszen nem az eredeti kéziratokból, hanem korabeli folyóiratokból gyűjtötte össze költeményeit. Szerinte Szendrey költészetét a halál utáni erős vágyódás, az ezer alakban kísértő, emlékezettel való küzdelem, elfojtott érzelmek, rejtegetett fájdalmak jellemzik. Részben igaza is van, hiszen Szendrey a legmelankolikusabb szerzők egyike. Ám verseit nem lehet csupán e depresszív vonalba beilleszteni, mert születtek más témájú, a legfontosabb értékekről szóló versei is. Költészete a magyar nemzeti irodalomnak értékes, meghatározó része, s e megállapítással Bihari is egyetértett. Dáné Tibor 2001-ben megjelent könyvében megjegyzi, hogy nem célja kizárólag a Szendreyről írt színdarabja alapján meg- vagy elítélni Herczeg Ferencet, de szerinte Herczeg helytelenül ítélte meg az egykori Petőfinét. Színdarabjának a történeti igazsághoz semmi köze sincs, s nem állja meg helyét az az állítás, hogy Szendrey „nem tudott írni”, ahogyan az sem, hogy versei „vérszegény Petőfi-utánzatok” lettek volna, s az sem igaz, hogy Petőfi biztatta volna versírásra, hiszen első versei már Petőfi halála (vagy eltűnése) után, 1857-ben jelentek meg, legelőször a Napkeletben.