Két csikós és két gulyás mindennapjaiba enged bepillantást a játékfilmes módszerekkel és eszközökkel készült látványos dokumentumfilm, amelynek címét az a két szó adja, amellyel a puszta gulyásai ma is irányítják a négyökrös szekeret.
– A filmben elhangzó történetek egy-egy képet villantanak fel a szűkszavú, furfangos pásztorokról, a pusztai lét nehézségeiről és a gyakran felbukkanó humorról, amely átszövi az életüket – mondta Bodnár V. Róbert rendező a keddi budapesti díszbemutató előtt az MTI-nek.
Mint kiemelte, a céljuk az volt, hogy a hortobágyi emberek életének azt az oldalát mutassák be, amelyet nem ismerhetnek a nézők. – Próbáltuk ezeket az agyonhajszolt, már-már unásig emlegetett, archetipikus, pusztával kapcsolatos közhelyeket kizárni, és egy olyan képet adni a Hortobágyi Nemzeti Parkról, amely ismeretlen a modern, városi ember számára. Mintha egy kulcslyukon keresztül meglesnénk a pusztai pásztorok gondosan elzárt mindennapjait – hangsúlyozta.
A film ötletének megszületéséről elmondta, hogy Simon Tamás operatőrrel és Seres Péter producerrel egy olyan különleges szubkultúrát kerestek, amely nincs még nagymértékben feldolgozva, és érdekes lehet a nézők számára is. – Engem már régóta érdekelt a pusztai világ, amelyről sok elbeszélést és novellát olvastam, egyebek mellett Móricz Zsigmond is sokat írt róla – magyarázta.
Felidézte, hogy nagy munkával járt a pásztoremberek bizalmába férkőzni, és elérni, hogy elmeséljék történeteiket a régmúltból, a pusztában gyerekeskedő „betyárokról”. Ez egy nagyon zárt világ, eleinte szóba sem álltak velük, lépésről lépésre kellett haladniuk. Több terepszemlét és találkozót követően indult el csak az a folyamat, amely után már lehetett látni, hogy elkészülhet a film – mondta a rendező, aki kutatómunkája során a pásztorkodás hagyományába is beleásta magát.
Hozzátette, hogy a mai csikósok és gulyások ugyanazokat a pásztorhagyományokat követik, és mintha egy időkapszulában élnének. A végtelen semmi közepén alig változott valami. Annak ellenére, hogy az ott élők ismerik a modern technika vívmányait, ugyanúgy élnek az állatok között, mint déd- vagy üknagyapáik százötven évvel ezelőtt. – Ez a miliő lengi körül az egész életüket, és így nevelik az utódjaikat is – mutatott rá a rendező.
