Folytatás húsz év után is a Hagyományok Házánál

Kelemen László úgy tervezte, öt évre vállalja a Hagyományok Háza vezetését, amiből két évtized lett. Folytatja munkáját, igaz, már nem főigazgatóként, hanem tanácsadóként és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elnökeként, aki visszatérhet eredeti mesterségéhez, a zenéhez.

20211117 Budapest Kelemen László Hagyományok Háza Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

– Már nem főigazgató. Hogyan szólíthatjuk?

– Erre elmondok egy történetet. A Kalamajka zenekar cimbalmosának édesanyja az ántivilágban a Művelődési Minisztériumban dolgozott. Ott kereste fel a fia egy átmulatott éjszaka után, mert elfogyott a pénze. Ugyan átjutott a „fogdmegeken”, azok azonban utánakiáltottak: – Elvtárs, álljon meg! Mire a muzsikus így szólt: – Nem vagyok én elvtárs. – Hát akkor kicsoda? – kérdezték. – Szólítsatok f…szikámnak – felelte a cimbalmos.

– Hogyan vesz részt a Hagyományok Háza munkájában?

– Mint az új főigazgató tanácsadója, akinek húszéves tapasztalataira deklaráltan számít Both Miklós. Emellett, ahogy kezdetektől fogva, viszem tovább az erdélyi Hagyományok Házát, amelynek az elnöke vagyok.

– Vajon a jövőben a Corvin téren tartanak majd LMBTQ-táncházat?

– Nem hiszem. Semmi értelmét nem látom. Amikor a sajátost általánossá próbálják emelni, az semmi jóra sem vezet. Az elmúlt százötven évben a nyugati kulturális szél egyfajta kulturális gyarmatosítást is jelentett kelet felé. Ez a szél folyamatosan fúj, mind a mai napig. Nem gondoltam volna 1988-ban, amikor Amerikában turnéztunk az Ökrös zenekarral, hogy mindazt viszontlátom negyven év múlva itthon, amit ott: a bevásárlóközpontokat, gyorséttermeket, a rengeteg autót, az amerikai konyhát. Ebben nagy szerepet játszik Hollywood.

– Most érkezett haza Erdélyből. Ott is hasonló a helyzet?

– A kisebbségi létben élők kétszer is meggondolják, mielőtt átvesznek valamit. Mérlegelik, jó-e ez nekik. Ez ott nevelési elv, a túlélés antiteste. A rendszerváltásig fennállt mesterséges elzártság miatt is minden lassabban változik. Erdélyben mind a mai napig találni élő népművészetet. Ha például a szalmafonást kellene visszatanítanunk, könnyű helyzetben lennénk, mert Marosvásárhelytől húsz kilométerre, Jobbágytelken még élnek a mesterek. Minden tanítványomnak ajánlom, hogy menjen ki falura, ha nem is talál felgyűjteni valót, megismeri azt az életformát, amelynek a művészetét átvenni készül.

– Óhatatlan a két évtized utáni számvetés…

– A folyamat 2000-ben kezdődött, amikor Rockenbauer Zoltánnál, aki akkor a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára volt, lobbiztam az 1997-ben indult, a Fonó és az MTA Zenetudományi Intézet támogatta Utolsó óra programért. Ő rákérdezett: milyen elképzelések vannak még? Mondtam: a visszatanítás intézménye, a Hagyományok Háza koncepciója. Legnagyobb meglepetésemre néhány napra rá, már mint miniszter, bejelentette, hogy meg akarja valósítani a Hagyományok Házát. Így lettem miniszteri biztos, aki többekkel – Sebő Ferenccel, Pávai Istvánnal, Héra Évával, Zsuráfszky Zoltánnal – együtt kidolgozta a Hagyományok Háza-koncepciót. Először öt évre vállaltam el a főigazgatóságot, gondolva, hogy utána folytatom zeneszerzői, muzsikusi munkámat, végül két évtized lett belőle. Most, 61 évesen, szentül megfogadtam: nem folytatom.

A felújított Budai Vigadó ad otthont az intézménynek           Fotó: Havran Zoltán

– E húsz év látványos eredményei a gyönyörűen átépített Budai Vigadó vagy a Kárpát-medencei Hagyományok Háza hálózata.

– Úgy volt régen, amikor még épült, hogy beköltözünk a Művészetek Palotájába, azonban nem kerülhettünk rosszabb helyzetbe, mint a Budai Vigadóban, ezért döntöttem az épület felújítása mellett, amihez a kormány hatalmas segítséget nyújtott. Beletette a költségvetésünkbe a szükséges 7,5 milliárd forintot. Ezt azért említem, mert akkor azzal szembesültem, hogy a baloldali sajtó a tények ismerete nélkül azt állította: a fideszes haveroknak osztjuk szét a pénzt. Amióta nemzeti kiemelt, másként kultúrstratégiai intézmény lettünk 2017-ben, létrehozhattuk a hálózatunkat. Ez a hálózat a táncházmozgalom részeként addig is működött, de nem hivatalos módon, ezért jóval alacsonyabb hatásfokkal.

– Akár olyan alacsony hatásfokkal, mint Kárpátalján?

– Kárpátalja fájó pont. Noha nagyon nagy erőket vetünk be, az ukrán hatóságok minden formában nehezítik a munkát. Ennek ellenére ott is szárba szökkent a táncházmozgalom, zenekarok alakultak, mentorprogram működik.

– A többi elcsatolt terület kormánya hogy viszonyul a magyar népművészet hálózatához?

– „Együgyűek” vagyunk, a hagyományos paraszti kultúra ügyével foglalkozunk. A rendszerváltás előtt Romániában, ahol én is éltem, rendszeresen megjelent a táncházakban a Securitate, ellopták például az autóból a friss hangfelvételeket. Most, az unió keretei közt létrehozhatjuk és működtethetjük saját intézményrendszerünket. De mi most sem erdélyi magyar Hagyományok Házát hoztunk létre, hanem erdélyit. Alapelvünk, hogy az ottani magyar, román, cigány népi kultúra közös kultúra. Erről a közös asztalról ízlése szerint mindenki kedvére válogathat, s használhatja saját lelki épülésére. Hiszek benne, ha az erdélyi román ember felismeri, hogy a magyar szomszéd tánca mennyire hasonlít az övéhez, akkor nem lesz kapható etnikai konfliktusokban való részvételre.

– Ami az Európai Unió ingerküszöbét nem éri el. Miként a Hagyományok Háza hálózata sem, amit pedig minden eszközzel támogatnia kellene. Ám Brüsszel a globalizmust támogatja.

– Brüsszel túl messze van. Bocsánat a blaszfémiáért, a kereszténység is azért fejlődhetett, mert Róma túl messze volt. Mi azért megpróbáljuk az ilyen jellegű szerveződéseket európai szinten összefogni. Létezik az európai őshonos kisebbségek szervezete, a FUEN. Tervem létrehozni az Őshonosok a hazában című, 12 állomásos eseménysorozatot. Most volt nálunk a European Folk Network konferenciája, ahol alapítók vagyunk. Komoly tartalékok vannak arra, hogy az európai népművészet területén felgyűlteket beépítsük az európai alapkultúrába.

Fotó: Kelemen László, Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elnöke (Fotó: Mirkó István)