Az Alekszandrinszkij Színház épülete 1832-ben készült el Karl Rossi tervei alapján, melyet I. Miklós cár felesége, Alekszandra Fjodorovna tiszteletére nevezett el. Ez a színház az összes orosz színház őse, és megalapításának időpontja az orosz hivatásos színház születésnapja.
Szergel Emeljanov igazgató elmondta, hogy
az Alekszandrinszkij Színház az egyetlen, amely az elnöktől megkapta a nemzeti színház státusát.
Ez egy olyan döntés, amely bővíti a színház lehetőségeit. Így nemcsak a legrégebbi színház, hanem a nemzeti színház státusával is rendelkezik. Ebben az évben a színház 265. évfordulóját ünnepelték. Oroszország nemzeti, drámai színháza egy olyan kulturális intézmény, amely magába foglalja a történelmi és az új színpadot, a Pszkovi színházat, egy Moszkvában épülő színházat, illetve egy hatalmas múzeumi gyűjteményt. Az Alekszandrinszkij Színház mai missziója, hogy egységes kulturális-művelődési teret építsen a világ színházi közösségei között. Az igazgató kiemelte, hogy Oroszországban nagyon fontos a kulturális örökség. Az Alekszandrinszkij Színház egy különösen védett épület, Szentpétervár egyik gyöngyszeme, amely az egész világról vonzza a turistákat. Kiemelkedő látványosságnak számít például a Péter-Pál-erőd, az Izsák-székesegyház, a gyönyörűen felújított Véren megváltó templom, a kazanyi székesegyház. – Történelmileg mindig Szentpétervár volt Oroszország kulturális fővárosa. A közönség nagy érdeklődést mutat a színházak, a múzeumok, a zene iránt. Most is, a koronavírus ellenére is majdnem teltházzal mennek az előadásaink – sorolta Szergej Emeljanov.
Arra a kérdésre, hogy milyen darabokat játszanak, az igazgató elmondta: mindig arra törekednek, hogy legyen valami új, így új olvasatait keresik például a klasszikus daraboknak.
Az Alekszandrinszkij Színház és a magyarországi Nemzeti Színház együttműködéséről hosszan beszélt az igazgató.
Elmondta, hogy már évekkel ezelőtt elkezdődött a kreatív kapcsolat. 2016-ban Valerij Fokin és Vidnyánszky Attila csaknem egy időben, hasonló hosszúságú próbaidőszakkal rendezést vállaltak egymás társulatában, s hogy a párhuzam művészileg is erős legyen, mindketten egy-egy Dosztojevszkij-prózát állítottak színpadra. Valerij Fokin egy fiatalkori, alig ismert, befejezetlen novellát, A krokodilust, Vidnyánszky Attila pedig a leghíresebbet, legprovokatívabbat, s ma is talán leginspiratívabbat: a Bűn és bűnhődés című nagyregényt. Ötórás az előadás, de a mai napig nagy siker az Alekszandrinszkij Színházban. Az igazgató véleménye szerint ez a rendező tehetségének köszönhető, mert nem könnyű ennyi ideig fenntartani a közönség figyelmét.
