A művészet lényege évszázadokon keresztül az volt, hogy felemelje a lelkeket, kisegítsen a szürke hétköznapiságból és megmutassa a fényt; a művészé pedig, hogy csatornát nyisson, létrát támasszon ég s föld közé. Az igazi művész lényege szerint éppen ezért garabonciás, mágus, táltos, mert a lelkekkel s a fennebbvalóval van csak komolyan dolga. A Misztrálé bizony ilyenfajta művészet: a zene és a költészet elegyével teremt egyedi, misztikus varázsvilágot, amelyre – valljuk be – mindannyian szomjazunk, főleg ilyenkor advent idején, mikor a végtelen sötétségben a fény érkezését áhítjuk.
„Őbenne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. És a világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta” – így szól az Igéről Szent János evangéliuma, s így kezdődik a Misztrál együttes és Sudár Annamária A várakozás zsoltára című karácsonyi műsora is, amelyet maga a fény keretez. Az Úr fényétől indulva – a mondott és énekelt, megzenésített verseken és prózákon, népi énekeken keresztül – vezet el a fény megszületéséig, a világ világosságának eljöveteléig az érzelmek legszélesebb skáláját végigjárva a bűntudattól a szenvedésen, lázadáson, meghasadtságon és magányérzeten keresztül a várakozás misztériumán át a kegyelemig és a reményig, megidézve az Úristen, Mária és Jézus Krisztus alakját.
A bűnbeesés pillanatát örökíti meg a legkorábbi, latin betűkkel lejegyzett, teljes egészében magyar nyelvemlékünk, a Halotti beszéd és könyörgés. A magyar nyelv tökéletességét mutatja, hogy egy több mint nyolcszáz éve leírt szöveget maradéktalanul képesek vagyunk a mai napig olvasni és értelmezni. Csak összehasonlításképpen: Shakespeare műveit eredetiben egy ma élő angol anyanyelvű átlagember már egyáltalán nem érti. Sudár Annamária tolmácsolásában – aki az egykori olvasatot tökéletesen visszaadta – könnyedén lépünk vissza majd ezer esztendőt népünk történetében, ugyanakkor a kezdetek kezdetén honoló időtlenségbe is belekerülünk, Ádám és Éva paradicsomába, ahonnét a zsidó–keresztény hagyomány szerint kiűzetett az ember.
