Peter Morgan gondoskodott róla, hogy a korona rajongói pontosan tudják, a walesi hercegné áldozati bárányként vonult az oltárhoz. A német RTL új, hatrészes Sisi-sorozatában a császárnét játszó Dominique Devenportnak is van egy hátulról fényképezett esküvői ruhás képe. Pablo Larraín Diana magányát a Spencer plakátján a hercegné hatalmas szoknyás fehér estélyijével jelzi, amelyben szinte elveszik a törékeny Diana. Devenport Sisije ugyanígy, végtelenül egyedül ül esküvője előtt az aranykalitkában. Chris Van Dusen és Shonda Rhimes gondoskodott róla, hogy a mai tinédzserek azt gondolják, a XIX. században a lányokat a nászéjszaka előtt még a méhek és a virágok összefüggéseiről sem világosították fel az anyák. A Bridgerton-életérzés Sisinél is visszaköszön, annyi különbséggel, hogy itt hősnőnk maga érdeklődik a házasság örömei iránt.
A rendező Sven Bohse (Ku’Damm 56 és 59) és a vezető producer, Andreas Gutzeit bevallottan „modern” módon kívánták tálalni Sisi és Ferenc József szerelmének és házasságának történetét, amely a XXI. elvárásoknak megfelelően nem csupa cukormáz, hanem drámákkal és ízlésesen tálalt szexualitással teli.
Ez elsőre érdekesnek tűnik, míg ki nem derül, hogy
sem a dráma, sem az ízléses szexualitás nem a sorozat erőssége.
Kezdjük a drámával. A sorozat valóban sötétebb hangulatú mind fényképezésében, mind karakterábrázolásában, mint Ernst Marischka három filmje az ötvenes évekből. A Romy Schneider által megformált császárné egyfajta visszájára fordult emancipációt jár be, amely során a nagyobb jóért feláldozza saját igényeit. Mellette Karlheinz Böhm Ferenc Józsefje merev, nem kifejezetten okos figura, aki felesége elbűvölő személyisége nélkül aligha futott volna be uralkodóként nagyívű karriert. Ugyanakkor a házaspár egymást kiegészítő tulajdonságai és az ezen alapuló szövetség megfelel az ötvenes évek elvárásainak. Az új Sisi készítőinek igazuk van, hogy azóta a társadalmi értékek változtak, de a kor és a közeg, amelyben Sisi élt, még inkább az önfeláldozást és a nagyobb jót hirdette. Egy hercegkisasszony egyetlen megélhetési lehetősége a férjhez menetel volt, így akármilyen szabadon nőtt fel Wittelsbach Erzsébet, pontosan tisztában volt vele, hogy bárkinek is mondja ki az igent, nem lesz olyan élete, mint gyermeki otthonában, Possenhofenben.
Így meglehetősen visszás úgy ábrázolni a fiatal császárnét, mint akit teljesen megdöbbent a bécsi udvar kötöttsége és már az első pillanattól fogva megesküszik, hogy őt senki nem változtathatja meg. Igaz, Sisi valóban nehezen viselte a bécsi udvar szigorú spanyol etikettjét, de a kontraszt ilyen mértékű hangsúlyozása egyetlen dologra enged következtetni:
a készítők meg kívánták lovagolni a Diana-reneszánszt.
A lassan negyedévszázada elhunyt hercegné történetét ugyanis újra és újra elmesélik, az elmúlt időszakban pedig musical, sorozat és mozifilm is készült figurájáról. Hogy a párhuzamot erősítsék, Sisi pontosan ugyanannyira uralkodóné akar lenni az új sorozatban, mint azt Diana tette Andrew Morton 1993-ban megjelent életrajza szerint. Ott a fiatal lady soha nem hallott operáról kér gyorstalpalót, hogy elbűvölje a walesi herceget, itt Sisi, anyósához, Zsófia főhercegnéhez fordul, hogy az győzze meg fiát, Sisi a legmegfelelőbb választás.
Dominique Devenport Sisije tehát a XIX. század Dianája, aki a sors szörnyű fintora – egy magyar nő átka – nyomán a XIX. századi Christian Grey (A szürke ötven árnyalata) karmai közé kerül. Jannik Schümann szinte ördögien sunyja le szemeit, miközben folyamatos nyomás alatt dolgozik, amelyet tovább tetéz sötét gyerekkora, anyjával való kapcsolata és a kontrollálatlan vágyai.
Adott egy tehát egy császárkori Christian Grey és egy Diana, akiket szerelmükön kívül a történelem is sodor. A szinopszis fanfictionként érdekes alapanyagnak tűnik. A karikatúrába hajló karakterek azonban minden történelmi drámának elveszik az élét, mindamellett, hogy sikerül teljes történelmi szereplőket (például Haynaut) teljesen figyelmen kívül hagyni. Ennek oka, hogy a sorozat a császár valóban dokumentált magyarországi vérengzését szeretné bemutatni, ám ha a fikció és a valóság határán mozgunk nagyon kell figyelni, hogy az apró dolgok helyükön legyenek. A kreált világba tehát nem fér bele, hogy egy hercegkisasszony és egy császárné ész nélkül lovagoljon férfinyeregben. Nem öltözhet félig szakadt parasztnak, csak azért, mert otthon van. És főként egy hercegkisasszony nem látogathat el egy kuplerájba, hogy onnan szerezzen komornát.
Ezzel meg is érkeztünk az előre beharangozott szexualitáshoz, amelyet egyébként Christian Grey kapcsán is elvárna a néző. A jelenleg elérhető első három részben azonban néhány ruhatépésen és szenvedélyes pillantáson kívül nagyon más nem történik. Ez persze lehet, hogy a Bridgertonnak köszönhető, hiszen ott is a sorozat első fele meglehetősen ártalmatlanul folyik.
Cserében kapunk egy megakadályozott erőszakot (már megint azok a barbár magyarok!), és az anyós finom érdeklődését a hálószobatitkok iránt. Aki kicsit is ismeri Erzsébet és Zsófia kapcsolatát, tudja, hogy a két nő mennyire nem kedvelte egymást, Zsófia mennyire ellenezte az esküvőt és a házasság során milyen szintű rivalizálás folyt köztük, így legalábbis mókás azt látni, hogy épp az anyós áll ki többször az ifjú császárné mellett. Ennek ellenére a sorozat erőssége Désirée Nosbusch, aki a néhány neki jutó felvillanásban bármely más szereplőnél több hitelességet csempész a jelenetekbe.
Szintén a pozitívumok között említendők a lovagló jelenetek nagytotáljai, amelyeket kábelekre rögzített kamerák segítségével vettek fel. A fényképezésre általában nem lehet panasz, az anamorfikus lencsék széthúzó hatása miatt igazán moziszerűek a tájképek, a háttérben lévő fényfoltok széthúzása pedig álomszerű világot teremt.
Ám Michael Schreitel kamerája, illetve Litvánia és Lettország mesés kastélyai még kevesek ahhoz, hogy karácsonyra ne Romy Schneider Sissijét vegyük elő ismét.
Borítókép: Jelenet a filmből: Jannick Schümann és Dominique Devenport (RTL Most+)
