– Én csak azért kellettem, mert harmincöt éve készítek falfestményeket, és fontos volt, hogy méretarányban, stílusban többé-kevésbé egységes képpé, tartalmilag egyfajta folyamatábrává álljon össze a mű. A színek nagy részét ők vitték fel, én pedig javítottam, ha kellett. A börtönparancsnok volt a zsűrielnök, naponta lelátogatott hozzánk. A megfestett történet a bűnelkövetéstől a szabadulásig terjedő időszakról szól, de igyekezetünk szerint elsősorban érzéseket fejeznek ki. A részt vevő hét elítéltnek e lehetőség óriási jutalom volt, de úgy érzem, nekem is – hangsúlyozta Vigyinszki Attila.
A falképfestés egyik fiatal elítélt résztvevője Ramos Tibor, aki hangsúlyozza, hogy nem erőszakos bűncselekményért kapott hat évet. Pécsen élettársa és két gyereke várja haza, de még további négy évet kell letöltenie.
– Szerettem volna önmagamnak és a családomnak megmutatni, hogy ebben is jó vagyok. Mert nem úgy van, hogy egyszer hibáztunk az életben, aztán mindennek vége. Mindig van esély megváltozni. Ha szabadulok, mellettük leszek, eljárok dolgozni. Az építőiparban bőven van munka szerencsére, és azelőtt is dolgoztam szobafestőként.
– Úgy érzi, ezzel a kreatív munkával kicsit kiszabadult a börtönvilág valóságából? – teszem fel a kérdést.
– Nagyon is! Nem is gondoltam, hogy ennyire jól együtt tudunk dolgozni a rabtársakkal, sokkal jobb most, hogy erről az arcukról is megismertem őket. Mesterünk, Vigyinszki Attila nagyon sok jó dolgot tanított nekünk, nagyon megkedveltük őt. Számomra a legfontosabb képrészlet azok közül, amin dolgoztam, a négyfelé ágazó macskaköves út, amelynél tábla mutatja, hogy van út a jó és van a rossz irányba is. Én pedig azt szeretném, hogy a családom is lássa, a jó irányba haladok.
Borítókép: Festők a váci börtönben (Fotó: BvOP)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!