A budapesti születésű, Tatabányán élő Szamódy Zsolt az 1980-as években kezdett fényképezni, de már gyerekkorától vizuális beállítottságú volt. Pályája kezdetén elsősorban szakkönyvekből, albumokból tájékozódott, illetve élsportoló, vívóversenyző, majd edző lévén, a külföldi útjain beszerzett kiadványokból inspirálódott. Nagy hatással volt rá mások mellett Robert Doisneau, Herbert List, Franco Fontana és David Bailey, míg a magyar alkotók közül Korniss Péter, később Tóth György, Török László, Kerekes Gábor és Kunkovács László munkássága ragadta magával. Hosszú éveken át, 2002 és 2015 között a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke volt. Az Ez van című retrospektív fotókiállítás igen gazdag életművéből nyújt válogatást.
Időtlenség, pusztulás, elnémulás – e különös létállapot megfoghatatlan pillanatainak varázsát idézik és őrzik Szamódy Zsolt fotográfiái
– olvashatjuk a tárlat ismertetőjében, amely áttekintést ad a fotográfus három évtizedet átfogó képalkotó munkásságáról. Miközben a fekete-fehér dokumentarista fényképeket szemléljük, szinte azonnal feltűnik, hogy egy-egy tematika köré csoportosulnak alkotásai. Szamódy Zsolt Olaf elmondása szerint amikor úgy érezte, hogy a vízparttéma már nem tud számára újat mutatni, rátalált egy új téma, a komáromi erődrendszer, ahol 1991-ben járt először, s éveken át fényképezte, dokumentálta mindazt, amit látott: a föld alatti és föld feletti külső és belső terek az idő lassú szorításában zajló történetének vizuálisan észlelhető és közvetíthető jelenségvilágát. Kamerájával feltérképezhette a szigorúan zárt hadi építmény, a komáromi erődváros különös bástyáit és kazamatáit. Tatabányán pedig a nehézipari létesítmények bezárásával és bontásával a város arculatának fokozatos átalakulását örökítette meg a rendszerváltás után. Olyan felvételeket készíthetett például a cementgyárról, az erőművekről és a bányákról, amelyeket korábban nem: a közeg átalakulásának, a korábban megváltoztathatatlannak ítélt látvány teljes megváltozásának képi krónikása, az ismeretlen területek feltárója lehetett. De eljutott tengerpartokra, és felfedezte a Távol-Keletet, Kínát és Indiát.
A tárlat anyagában a korai művek is megjelennek, van itt önarckép és egy pulikutya az 1970-es évek elejéről. Emellett látunk balatoni vízpartokat, tatabányai cementgyárablakot, fotósorozatot a monostori erődről és az Adriai-tengerről. Különös hangulatvilágú, valóban az időtlenséget megragadó alkotások sorakoznak egymás mellett, amelyek egytől egyig a fotográfus egyedi szemléletmódját, művészetét tükrözik. Sokan azt mondják Szamódy Zsolt Olaf dokumentarista felvételeire, hogy lehangolók, de szépek. Ám a fotográfus egyáltalán nem gondolja lehangolónak a fényképeit. Hiszen a cementgyárnak vagy a tengerparton található betonnak is van hangulata, amelyet igyekszik megjeleníteni alkotásain. Fotográfiát a technikai sokoldalúság, a különböző technikai megoldások alkalmazása jellemzi. Vannak köztük például olyanok, amelyeknek a szélei elmosódtak, ecsetvonásszerűek. Ezeket ő maga állította elő saját műtermében.
Az Ez van című kiállítást március 25-ig tekinthetik meg (hétfőtől vasárnapig, kedd kivételével 13 és 19 óra között) a Fugában.
Ám aki szeretne még többet megtudni Szamódy Zsolt Olaf alkotásairól, annak érdemes lesz belelapoznia a fotográfus hamarosan megjelenő életműalbumába, amely csaknem százhatvan fotográfiáját publikálja.
