A Chiara története azért elgondolkodtató művészfilm, mert azt a kérdést teszi fel, amely az ókortól napjainkig temérdek műalkotásban fellelhető: egy ember elmenekülhet-e a sorsa elől. A filmben megismerjük egy délolasz kisváros életét, valamint a Guerrasio családot. A hétköznapok díszletei mögött azonban sötét titok lappang. Chiara, aki egy vagány kamaszlány, nyomozásba kezd, amikor a család egyik autóját felrobbantják, az édesapja pedig eltűnik. Jonas Carpignano jól érzékelteti a filmben, milyen szenvedély dúl a fiatalok lelkében, ha a múlt titkait kutatják, ám Chiarának szembe kell néznie azzal, hogy a saját sorsa, a saját élete nem függetleníthető a család múltjától.
A filmrendező remek érzékkel tárja a nézők elé a sorsdrámák dramaturgiáját.
Bemutatja ugyanis, hogy minél többet tud meg a főszereplő kamaszlány a családjának sötét titkaiból meggondolatlan cselekedetei révén, annál jobban afelé vezeti életének történetét, hogy beteljesítse a sorsát. Vagyis azt, hogy neki is be kelljen állnia a maffia szolgálatába, ahogy apjának, aki már soha többet nem tud szabadulni tőlük.
Ördögi kör ez, az alkotók fel is teszik a kérdést, amely a film nézőiben is megfogalmazódik: mit kell tennie a lánynak, hogy ne vesszen el. Szinte a film végéig azt látjuk, hogy bármit tesz, ami a múlt kiderítésével kapcsolatos, a végzete felé sodorja. El is könyvelhetjük, hogy nincs menekvés a maffia karmai közül, ráadásul akkor, ha egy lány igazán kötődik az apjához, aki viszont a maffia tagjaként tengeti életét. Hogy teljes legyen a dráma, a drogkereskedők hétköznapjaiba is betekintést nyerünk, olyan felvételeket látunk, amelyet még Martin Scorsese is megirigyelhetne, vagy inkább vegyük úgy, a film készítői sokat tanultak a filmtörténet egyik legnagyobb filmrendezőjétől: mind a modern film formanyelvének ügyes használatát, mind a cselekményvezetés egyáltalán nem hatásvadász megoldásait.
Chiara való életbeli rokonai alakítják a Guerrasio család legtöbb tagját, amely bár kétélű fegyver, de most jól sült el. Félelmetesen valóságosnak érezheti a néző a család tagjai közötti viszonyrendszereket. Mindez önmagában már kiemeli a kommersz filmek világából az alkotást, ugyanis a finom lelki kapcsolódások egyáltalán nem didaktikus, sőt kifejezetten hiteles ábrázolása a művészfilmek sajátja. Swamy Rotolo fiatalkora minden tapasztalatát belerakta Chiara megformálásába. Nemcsak egy kamaszlány hétköznapjait, sikereit és kudarcait varázsolja a vászonra játszi könnyedséggel, de a lelkében dúló vihart is képes akár a tekintetével hitelesen kifejezni. A főszereplőt alakító fiatal színésznő minimális, ám annál hatásosabb játéka jó példa arra, hogy igazán jó moziszínésznek születni kell, a világsiker pedig aztán tényleg csak attól függ, sikerül-e tehetséges rendezőkkel forgatnia. Vagyis – akár a filmbéli történetben – ebben is van sorsszerűség.
Ám a Chiara történetében – a sorsdrámák befejezésével ellentétben – van megváltás.