A Sors-kanyar című dráma mondanivalója – Szigeti Réka dramaturg és Kálló Béla rendezői elképzeléseinek megfelelően –, hogy az emlékek elől nincs menekvés. Ez a gondolat a helyszínek és idősíkok váltakozása közepette a legkülönbözőbb formákban tér vissza. Az átélteket a szereplők, Lajtos Árpád katonatiszt (Mészáros Gábor) és Dajka Margit színésznő (Stelly Zsófia) csak együtt, kettesben tudják megfelelően értelmezni és feldolgozni, ezért a halál, azaz csupán egyikük halála nem hozhat feloldozást.
A művésznőt megkörnyékező végzet rémképei folyamatosan egybemosódnak a doni magyar katonák kataklizmájával.
Margit nélkül a továbbiakban már Árpád sem viselheti el az átélt szörnyűségeket, az előadás hátterében újra és újra megjelenő szenvedést, valamint a részleteiben és rémítő hanghatásaiban is felidézett urivi csata kísértő rettenetét. Ahogy megismerkedésük, úgy végső elválásuk is a Don-kanyarhoz, az ő Sors-kanyarukhoz kötődik. Kérdéses lehet mindezért, hogy Lajtos imáiban a kérteknek megfelelően mindez értelmet nyer-e abban, hogy a történtek szerettei hazája, valamint a rábízottak javára és boldogulására szolgálnak. E kérdésre a választ az előadás nézője csupán saját lelkében adhatja meg.
– A Sors-kanyar című darabban a tánc is fontos szerepet kap – fogalmaz az együttes lapunkhoz eljuttatott közleményében Varga Tamás, a társulat művészeti titkára.
– A vajdasági vezető néptáncosok, délvidéki táncmotívumokkal a katonákat személyesítik meg, így a folytonos mozgás, a koreográfia kiegészíti az előadást.
Borítókép: Jelenet az előadásból (Forrás: Udvari Kamaraszínház)
