Gondolom, mindnyájunkat sokkoltak az utóbbi két hónap eseményei. Kihullott a kezemből a véső, megállt körülöttem a rohanó idő, a sok félelmetes, negatív és ellentmondó hír lebénította amúgy igen aktív alkotókészségemet. Mit tegyünk, hogyan tovább, mi lesz eddigi életem kemény, lelkes munkával elért eredményével, hogyan védjem meg hazámat, családomat, végül magamat is? Mi lesz a Nemzetközi Kárpátok szoborút folytatásával, a féltve dédelgetett, most készülő és még befejezetlen Szentmiklósi Szoborparkunkkal? Alszanak-e a múzsák, amíg dörögnek az ágyúk, és rakéták robbannak? Amíg menekültek milliói indulnak el az ismeretlenségbe? De nem volt túl sok időm ezen meditálni, mert egyszer csak telefonáltak feleségem kijevi, harkovi színészkollégái, az én szobrászbarátaim, hogy jönnek, jönnek. Harmadnapra megtelt a házunk. Húsz ember és két kutya, csak kapkodtuk a fejünket, tulajdonképpen arra sem volt időnk, hogy megfontoljuk, helyes-e, amit cselekszünk a feleségemmel vagy nem? Egy gondolat kristályosodott ki a fejünkben: MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT EMBERNEK MARADNI! Az a gondolat, hogy elmeneküljünk, valahogy fel sem merült bennünk, sőt pont a párom jelentette ki elsőnek, hogy utolsó erejéig nem hagyja el ősi családi házunkat. Ez több mint a vagyon megvédése, erős érzelmi kötődés történelmünkhöz, kultúránkhoz és ahhoz az atmoszférához, amit elődeink, gyermekeink és mi megteremtettünk.
2021 telén, mint minden évben, meghirdettük a világhálón a X. jubileumi nemzetközi szobrásztáborunkat, melynek a víz lett volna a témája. A tavalyi pályázatunk nagyon sikeres volt, mert a hat meghívható művész helyére negyven pályázat érkezett be az egész világból. Viszont a háborús hírek miatt az idén senki sem vállalkozott pályázni. Már úgy volt, hogy nem lesz belőle semmi, amikor Tatarszkij Vaszil, szobrásztáboraink többszörös résztvevője, kitűnő kijevi szobrászbarátom, aki mellesleg szintén utolsó percig nem akart elmenekülni otthonából, csak amikor szétlőtték az orosz csapatok a szomszéd falut, hozzánk menekült, utána Párizsba, majd Lengyelországba, ahol szobrászkollégák ideiglenes műteremlakást is biztosítottak számára, és aki jelenleg a felújítás alatt lévő szentmiklósi rezidenciánkon él, felajánlotta, hogy vállalkozna egyik résztvevőnek. Rendben van! Akkor én leszek a második! Ekkor kezdtek a fellegek szétfutni, megjelent a remény sugara, körülnéztem, hogyan lehetne mégis megtartanunk a tábort meghívásos alapon. Román Jancsi most diplomázott fiatal ungvári szobrászművész vállalta, hogy ő is beállna közénk. Közben jöttek a hírek, hogy Lemberg megyébe jeles szobrászművészek menekültek. Felkerestem őket, meghívtam egy ismerkedési napra hozzánk, és ők is beleegyeztek, hogy készítenek egy-egy művet. Így összeállt a csapat, mely az eddigi legnagyobb, mert tíz főből áll.
A X. szobrásztáborunk jubileumi, s ezért úgy gondoltuk, hogy ezt az eseményt megünnepeljük egy nyomtatvánnyal, mely a szobrok mennyisége miatt inkább könyvként jelenne meg. Hét év leforgása alatt több mint 75 szobor jött létre, ezekből 47-et a Kárpátok szoborútprogram keretében elajándékoztunk főleg Kárpátalja, Lemberg megye és Kelet-Magyarország falvaiba. Szkólétól (Lemberg megye) Geszterédig (Magyarország), ez légvonalban 250 kilométer, de a tényleges szoborút sokkal hosszabb, mert több összefüggő útvonalból áll, melyek külön programot ajánlanak a nálunk még újdonságnak számító kulturális turizmusnak. A leglátványosabb a Beregszász járási három összefüggő szoborgyűrű. Kulturális hidat alakítottunk ki a Kárpát-régióban, javítva a falusi turizmus minőségét.
Kezdeményezésünknek az a célja, hogy hozzájáruljunk szűkebb pátriánk kultúrájának és turizmusának fejlesztéséhez; a térségünkkel határos országok közötti szellemi-kulturális híd megteremtésével szolgáljuk a művelődést, egymás megértését és elfogadását; valamint a kárpátaljai magyar közösséget képviselve művészi értékek teremtésével hagyjunk nyomot magunk után.
A közkedvelt és elterjedt borutak mintájára létrehoztuk, térképre rajzoltuk a Kárpátok szoborutat. Ennek keretében nemzetközi szobrásztáborokat szerveztünk, ezekre a közeli és távoli országokból, más kontinensekről is érkeztek alkotók. Szobrokat olyan kistelepüléseknek adtuk át ajándékba, ahol vállalták, hogy az alkotásoknak méltó környezetet teremtenek. Számos helyen így jöttek létre új közösségi terek, vagy így újultak meg korábban elhanyagolt állapotú településrészek. A Kárpátaljai szoborút immár átlépte a megye- és az országhatárt, nemzetközivé vált: szobraink 50 kárpátaljai községben, a Lemberg megyei Szkole városban 1, és 14 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen hirdetik kőbe, márványba, kerámiába, gránitba, acélba vésve, fába faragva a művészet életet megszépítő, gazdagító erejét. Külön öröm számunkra, hogy a szobrok nemcsak kárpátaljai helyszíneken készültek; e tekintetben emlékezetes, hogy 2018-ban és 2020-ban Kállósemjén vendégszeretetét élvezve alkothattunk.
Nemrégen fényképezés céljából beutaztuk a szoborút Beregszászi járási szakaszát. A legtöbb alkotás méltó helyre került, és szépen gondozzák. Külön példaképpen kiemelném Makkosjánosi, Nagybégány, Zápszony, Papi településeket, amelyek nem kis erőfeszítéssel nagyon szép, új közösségi tereket alakítottak ki. Elbeszélgettem a helybéliekkel, mi a véleményük a szoborútról? Az iskolákban, óvodákban mindenütt láttam a Kelet-Ukrajnából befogadott menekülteket, akiket a helybéliek naponta háromszor látnak el élelemmel, nem kis munka ez. Láttam a magyarországi karitatív szervezetek kisbuszait, amelyek élelmiszerrel látják el ezeket a konyhákat, vagy Munkácson a Hungary Helps által támogatott, a Munkácsy Mihály magyar házban lévő Monarchia éttermet, ahonnan naponta több száz ebédet hordanak ki megyénk menekültszállásaira. Ezt a nagy ívű karitatív támogatást látva jött az ötlet, hogy hogyan tudnánk meghálálni ezt a sok önfeláldozó munkát és anyagi segítséget a határmenti magyarországi településeknek, viszonzásul és köszönetünk kifejezése jeléül. Elhatároztuk, hogy az idei szobrásztáborunkban készült műveket odaajándékozzuk Záhony, Kisvárda, Lónya, Barabás, Beregsurány, Tiszabecs, Tarpa helységeknek. A Kelet-Ukrajnába menekült szobrászművészek hálájuk és köszönetük jeléül szimbolikus ajándékot készítenek, melyek időben, térben időtálló emléket állítanának annak a sok-sok önkéntesnek, akik nemcsak a határmenti településekről, hanem az egész ország egész területéről segítik a mai napig a menekülteket.
Az elajándékozandó szobrok szerves részévé válnak majd a Kárpátok szoborútnak, mivel a már kiépített határmenti kiránduló bicikliút mentén helyezkednek el, így segítik egységbe foglalni ezt a nagy kulturális és turisztikai útvonalat.
Az idei szobrásztábor tervei:
Szergej Szbitnyev, Harkov, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség tagja
Член Національної спілки художників України
Roman Jan szobrászművész, Ungvár
Olekszandr Ridnij, Ukrajna érdemes művésze, a Harkovi Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség szobrászszekciójának elnöke
Член Національної спілки художників України, Заслужений діяч мистецтв України,
Olekszendr Voloszenko, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség tagja: Propellerek / пропеллери
Член Національної спілки художників України:
Piotr Bies szobrász, DLA, Lengyelország: Portré / портрет
Valerij Pirogov, Harkov, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség tagja: Járókelő / прохожий
Член Національної спілки художників України
Bezpalyko Viktor Odessza, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség tagja: Kalózok / пірати
Matl Péter Munkácsy-díjas szobrászművész: Kerub születése / Різдво херувима
Vaszil Tatarszkij : Az emlékezet oszlopa / колона памяті
Jakunyin Szergej, Lemberg, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség tagja : Ellentétek / противоборство
Drienyovszki János szobrászművész, Magyarország
Borítókép: Matl Péter szobrászművész életműalbumának dedikálásán (Fotó: Bach Máté)
