A fiatal énekesnő nagy dolognak tartja életében a Fonogram-díjat, különösen azért, mert úgy véli, a díjnak van egyfajta „megérkezés” üzenete, ő viszont nem érzi, hogy megérkezett volna. Ezt azzal indokolta, hogy annyi minden van benne, amit szeretne még megosztani. Másrészt azért is sokat jelent neki, mert benne is vannak kétségek, vannak elveszett pillanatai, és ez olyan, mintha ez a folyamat csak magában történne. Megerősítés számára, hogy vannak emberek, akiknek tetszik, amit csinál.
Legtöbben az Iszom a bort feldolgozás óta ismerik, ami óriási siker lett, feltehetően a nagyon értő és izgalmas feldolgozás miatt, amely Barabás Lőrinccel egészült ki. Zóra elmesélte az interjúban, hogyan talált rá erre a dalra. A videón is szereplő barátja és zenésztársa, Miles Jay, aki nagybőgőn játszik a dalban és egy szót sem tud magyarul, átküldött neki egy Kollár-Klemencz László dalt. Ez a dal, mint Zóra mondta, egyből kiváltotta benne azt az életérzést, amit talán mások az ő feldolgozásukon keresztül tapasztalnak meg: a szenvedély, az indulat, a szabadnak lenni érzését. Az énekesnő elmondta, hogy Barabás Lőrincet a koncert előtt két héttel kérdezték meg, hogy nincs-e kedve csatlakozni hozzájuk, ő pedig szívesen vállalta. Elmesélte azt is:
Az Iszom a bort című dalt nem is gyakoroltuk Lőrinccel, teljesen spontán csatlakozott rá, és amit odavarázsolt, az meghatározó része lett az egész élménynek.
Megismerkedésükkel kapcsolatban elmondta, hogy amikor először találkoztak, Lőrinc egy kisebb turnén volt Kaliforniában, és a trombita mellett az elektronikus setupját is vitte magával mindenhova. Aznap este, amikor először hallotta őt játszani, mindenáron improvizálni akart a zenéjére. Továbbra is nagyon szívesen lép fel vele, mert úgy véli, az improvizáció az egyik legizgalmasabb része az élő zenének. A beszélgetőpartner kérdésére válaszolva az énekesnő elmondta, hogy nála az improvizáció intuitív, viszont az fontos, hogy az ő esetében nem hangszeres improvizációról van szó, hanem a hangjáról. Nála, mint mondta, az improvizációnak vagy semmi értelme, mert nem érez semmit, vagy létrejön a csoda, és ezt a hallgató is érzékeli. Elárulta, hogy a dalai is sok esetben improvizációból születnek vagy abból indulnak.
Arra a kérdésre, mennyire nyitottak az emberek erre a lecsupaszított, tiszta zenére, amit játszanak, azt mondta:
– Az, hogy felfigyeltek rám az emberek, egy kicsit meglepett, egyáltalán nem gondoltam, hogy az élő, egy szál zongorával előadott zene ma elég lehet. Sokan mondják, hogy van egy bizonyos keret, amin belül kell mozogni ahhoz, hogy sok emberhez eljuss. Az én zeném nem biztos, hogy olyan, amire bármikor könnyű rácsatlakozni, de lehet, hogy van benne olyan, ami kicsit másabb, és lehet, pont ez az, ami megfog –mondta az énekesnő.
Végül beszélt a kétlaki életéről, a munkájáról, amit mindkét helyen tud végezni. Most az itthoni történések adják számára a hitet és lendületet, hogy komolyabban vegye magát és itt is megtalálja a közönségét.
Zóra legközelebb ősszel tervez újra színpadra lépni Magyarországon. Fellép az A38-as Hajón, és több városba is kapott meghívást, ahol találkozhat vele a közönség.
Az interjú itt olvasható.
Borítókép: Zóra a zongoránál (Forrás: 061)
