Zenés házibuli, családtörténet, musical a nagyszínpadon

Fenyő Miklós és Tasnádi István Made in Hungária című zenés darabja lesz Lengyel Ferenc rendezésében az első bemutató a következő évadban a József Attila Színház nagyszínpadán. Hat bemutatóval készül a 2022/23-as évadra a színház – jelentették be mai sajtótájékoztatójukon. A rendezvényen jelen voltak a következő évad bemutatóinak rendezői és a József Attila Színház teljes társulata, sőt a szereplők ízelítőt is adtak a zenés darab egy-egy dalából.

2022. 05. 11. 17:22
null
Forrás: Wikipédia
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemcsák Károly igazgató a sajtótájékoztatón először néhány gondolattal összefoglalta ezt az évadot. Kiemelte, hogy a Covid hatása még mindig érvényesül, hiszen a sikeres 2019-es évhez képest, amikor 430 előadást játszottak, a mostani 300 kevésnek tűnik. Ennek függvényében a nézők száma is arányosan kevesebb volt. Négy sikeres bemutatót tartottak. Utalt arra is, hogy ettől az évtől újra társulata van a színháznak. Húsz művész alkalmazotti státusban van náluk és ez továbbra is bővülni fog. A társulat új tagját, Horváth Csengét is bemutatta, és bejelentette, hogy a tánckaruk is bővült négy új taggal. Az igazgató elmondta, hogy sok programot visznek tovább az új évadban is. Az egyik a határon túli magyar színházak vendégszereplése, másik a fiatalok színházi nevelése. Van egy gyerekprogramjuk, amikor interaktív előadással fogadják a nézőket, illetve egy középiskolásoknak szóló Kulisszabérlet, melynek keretében a diákok a színházi munkába is bepillanthatnak. Elmondta, hogy a nagyszínpadon három új bemutatóra készülnek a következő évadban a megszokott négy helyett. Ennek az az oka, hogy remény van arra, tavasszal elkezdik a színház átépítését és már nem férne bele időben a negyedik bemutató.

Nemcsák Károly igazgató köszöntötte a tájékoztató résztvevőit. Fotó: Bényei Adrienn

Nemcsák Károly ezután ismertette a következő évad bemutatóit, melyekről a rendezők is beszéltek a sajtótájékoztató közönségének. Az első bemutató a nagyszínpadon október elsején Fenyő Miklós és Tasnádi István Made in Hungária című zenés darabja lesz, Lengyel Ferenc rendezésében. A zenés házibuli – ahogyan az ismertetőben írják a darabról –, melyben megidézik a Szent István parkot, az Ipoly mozit, a XIII. kerület nevezetes pontjait és a Ki mit tud?-ok korszakát, amikor egy induló fiatal zenekar még pálmafákat tudott a Váci út macskaköveire varázsolni. 

A szereplők ízelítőt is adtak a zenés darab egy-egy dalából. Fotó: Bényei Adrienn

A népszerű musicalt Lengyel Ferenc, Jászai Mari-díjas színész és rendező viszi színre. Nemcsák Károly úgy mutatta be a darabot, hogy friss, fiatalos, lendületes előadás várható. Örömét fejezte ki, hogy ebben a produkcióban a Kaposvári Színművészeti egyetem néhány hallgatója is részt vesz a színház fiatal, kiválóan éneklő színészei mellett; ugyanis együttműködést hoztak létre az egyetemmel. Lengyel Ferenc lapunknak elmondta, hogy nagy örömmel nézte a fiatalokat, akik a sajtótájékoztatóra tanulták meg a fülbemászó dalokat a darabból, és itt adták elő először közönség előtt. – Minden buli arról szól, hogyan tud berobbanni, hogyan tud jókedvű lenni, milyen a csapat – mondta a rendező. – A darabban a főszereplő a banda, amelynek van egy holdudvara, kíséri azt koncertről koncertre és amikor megszólal a zene, mindenki táncra perdül. A tánc a lelkiállapot kifejeződése, az örömé, hogy jó együtt. Jó a világ, süt a nap, de ott a ború is, a kommunista rezsim ténykedése. Azt, hogy mit szeretnék ezzel az előadással, azt pontosan tudom. A nézők nagyon szeretik, ha egy darab vidám és van benne zene. Ez pontosan ilyen. Vidám és végig szól benne a zene, tele fülbemászó dalokkal – mondta.

December 10-étől láthatja a közönség Szabó Magda Régimódi történet című művét Hargitai Iván, a színház művészeti vezetője rendezésében. Az írónő egyik legnépszerűbb művében édesanyjának, Jablonczay Lenkének életét és sorsát, valamint egy debreceni család és egy korszak történetét írta meg naplók, háztartási könyvek, levelek feldolgozásával. Február 18-án tűzik műsorra Kurt Weill és Bertolt Brecht Koldusopera című darabját, amelyet a Jászai Mari-díjas Bagó Bertalan állít színpadra. A londoni Soho legmélyén élő Bicska Maxi, a sármos rablógyilkos története Brecht zenés tandrámája. A Gaál Erzsébet Stúdióban Márai Sándor Kaland című darabját Kiss Csaba, Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című művét Hargitai Iván, Ivan Menchell Sírpiknik című komédiáját Guelmino Sándor rendezi.

Borítókép: József Attila Színház (Forrás: Wikipédia)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.