– Miért szereti, ha a férje rendezi az előadását?
– Mert ismerjük egymás világát, mert azonos az értékrendünk, mert érzem, hogy nemcsak az élete társát szereti bennem, hanem tisztel mint színésznőt, mint színházi embert, mert bízom benne és megengedi nekem, hogy a saját elképzelésemből, az ösztönösen megszülető megoldásaimból építkezzem, okosan és bölcsen irányít. Ha meg nem értünk egyet valamiben, akkor vitatkozunk, veszekszünk, ordítozunk is, mindezt megengedhetjük magunknak, nem szükséges udvariaskodnunk, családban marad.
– Erdélyi viszonylatban újszerű konstellációban született ez a produkció, hiszen az önálló estje megrendelője és menedzsere a Gyulai Várszínház, Darvasi László drámaíró pedig direkt önnek írta a Karádyról szóló darabot. Mi kell ahhoz, hogy ennyi csodálatos ember összeálljon egy korszerű produkcióra?
– Több éven át foglalkoztatott a gondolat, hogy készítsünk egy előadást Karádyról, de nem találtunk rajta „fogást”, nem találtunk hozzá megfelelő szöveget. Aztán az élet úgy hozta, hogy Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója a segítségünkre sietett és felkérte Darvasi Lászlót, hogy írjon egy monodrámát Karádyról. Darvasi nem ismert engem, valószínű más színésznőre gondolt alkotás közben. Mikor Tibor elküldte a kész szöveget, miután elolvastam, kétségbeestem, úgy éreztem képtelen vagyok felépíteni, egybefogni ezt a töredékes, lázálomszerű költői szöveget, ugyanakkor katartikus élményt okozott a szöveg mélysége, a gondolatok, helyzetek váltakozása, az idősíkok összecsúszása. A férjem optimistább volt, ő merészebben álmodik, hónapokig elemeztük, beszélgettünk, ötleteltünk. Márton Erika díszlettervezőt kértük fel a látványterv kialakítására és ő egy többjelentésű kockazárkadíszlettel lepett meg, ami szervesen fogalmazta meg mindazt, amiről hónapokig gondolkodtunk. A dalokat Lacival válogattuk, a helyzetek megerősítéseként vagy ellenpontjaként, mivel Darvasi nem határozta meg a darabban, hogy mit énekel Karády, csak a dalok helyét jelölte be. Horváth Zoltán, a kolozsvári opera zongoristája, jó barátunk vállalkozott a zenei kíséretre, később Szép András egy bátor beugrással mentette meg az előadást, egyik nyári fellépésen. Így felváltva kísérnek engem, ahogy az idejük engedi. Hogy a kérdésére válaszoljak, egy ilyen produkció létrejöttéhez mindenekelőtt egy bátor igazgató szükséges, aki meri vállalni a kockázatot és néhány tehetséges művész, akik hozzásegítik a színészt, hogy merjen elrugaszkodni és kilépni a komfortzónájából.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!