Következő mérkőzések
Horvátország
15:002024. június 19.
Albánia
Németország
18:002024. június 19.
Magyarország

Sűrű sárba hulló ismert dalok

Darvasi László drámája, a Karády zárkája olyan emberi, történelmi helyzetet volt képes láttatni a Gyulai Várszínház ősbemutatóján, amelyet elképzelni és határait ép ésszel felfogni aligha lehet.

Viola Szandra
2019. 07. 08. 10:20
Bartha Boróka előadásában fokozatosan fordul elkeseredett ripacskodásba a nagystílű dívaság Forrás: Kiss Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Karády Katalinról monodrámát írni nemcsak azért nagy írói lehetőség, mert bemutatja egy korszak ikonját, divatját, stílusát és gondolatvilágát, hanem mert emléket állít egy világháborús hősnek, egy olyan asszonynak, aki megalázottságában is képest volt emberséges maradni. Darvasi László drámája, a Karády zárkája azonban ennél is többet ér el, egy olyan emberi, történelmi helyzetet volt képes láttatni a Gyulai Várszínház ősbemutatóján, amelyet elképzelni és határait ép ésszel felfogni aligha lehet.

Béres László rendezésének és Márton Erika díszleteinek nagy előnye, hogy meri elhanyagolni a részleteket, nem bonyolítja túl a színpadképet, rá meri bízni a monodrámát Bartha Boróka játékára, személyiségéből áradó erejére.

Bartha Boróka előadásában fokozatosan fordul elkeseredett ripacskodásba a kezdetben még nagystílű dívaság, a „minden csak túlzás”, az eljátszhatatlanság esztétikája ugyanis alapköve az előadásnak, a stílusból itt maga a legmélyebb tartalom bomlik ki; hiszen vannak az életben olyan helyzetek – voltak a történelem során –, amikre nincsenek szavak, tettek, amikor élni annyira lehetetlen, hogy minden megtörténő létmód csak ripacsság lehet.

„Csakis úgy bírhatom ki ezt az egészet, ha egy következő, vagyis aktuális szerepnek tekintem. Katalin, mondtam magamnak, ez egy föllépés. Érted-e? Szerepelsz ezeknek, föllépésed van, hakni a nyilas kiskutyáknak, akik harapnak, marnak, az arcod előtt csóválják a pattanásos micsodájukat. Clages őrnagynak. A Gestapónak” – hangzik el az egyik kulcsfontosságú gondolat, és a másik: „Azt hiszik, és higgyék is csak, hogy ők rendezik. Nem. Ezt a szerepet én rendezem. Ez a szerep pontosan úgy az enyém, amilyen a magányom volt, ami senkinek sem kellett… az én magányom, hát, senki nem bírt vele.” Nagyon nagy sorok, amelyeket nem csupán megírni, hanem az alázat pontosságával eljátszani is nagy munka. A Karády zárkája szisztematikusan leírja, egyúttal meg is emeli annak a három hónapnyi börtönnek a történéseit, ami alatt Karády Katalint folyamatosan kínozták, verték, erőszakolták.

Bartha Boróka előadásában fokozatosan fordul elkeseredett ripacskodásba a nagystílű dívaság
Fotó: Kiss Zoltán

Bartha Boróka játéka révén egyúttal a mindenkori női szépség fordul ki önmagából, mindaz, amit a tudattalan még archetípusként őriz, ami hívogat, ami csillog, ami ringat vagy andalít egy csodás, eleven női testben. Egy ilyen sötét világ ugyanis, mint a Gestapóé, nem képes látni, láttatni a szépséget, annak minősége szükségszerűen bukásra ítéltetett. A darabot látva olyan érzésünk támad, mint amikor egy játék babának egyszer csak kifordul a szeme. Csakhogy itt a játék is idézőjelbe kerül, Karády keresi önmagát, szerepeket próbálgat, de nem azért, mert színésznő, hanem mert senkinek sem lehet rutinja abban, hogyan kell eljátszani a mély szenvedést, hogyan kell megbirkózni azzal, amikor az én magát traumák résztvevőjeként tudja csak azonosítani. A Karády zárkája kiválóan megmutatja azt a pszichés folyamatot, amely egy megrázó szituáció eredményeképpen meghasonlottságot eredményez, amikor a korábbi szokásokat, élethelyzeteket felvevő én nem tud azonosulni a váratlanul bekövetkezett nyomorúsággal. Ebbe a megtaposott testi-lelki térbe mint sűrű sárba hullanak bele a jól ismert Karády-dalok – természetesen egészen más fényt kapva –, s egymásutániságuk is egy bonyolult lélektani folyamatot rajzol ki.

Megalázottságában minden, ami külső, elbukik, túlélésre csak az én legmélyén megbúvó transzcendensnek van esélye, ez a színdarab igazi tétje; hogy a híres színésznő hogyan talál rá végül a diadalra, hogy miként válik a lelki túlélés az egyetlen igazi szereppé. És ez már a színház varázslata, mert ahogy a „szerep a szerepben” a színpadon egyszer csak önazonossággá válik, úgy változik át a néző is a szemlélődés távolságtartásából a saját maga által megvívott belső csatáinak győztesévé, és kétségkívül ő az, aki befejezi a drámát is – az utolsó szó valójában már a nézőé.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.