A közösséget összetartó erő
– A pajták és a tündérkertek közösségeket szolgáló terek. Annak a szolgálatában állnak, hogy kulturális örökségünket ne éltető lángon tartsuk, hanem kerüljön vissza eredeti otthonába, a családok kertjébe. Hiszen az, hogy kik leszünk száz év múlva, függ attól, hogy kik voltunk ezer évvel ezelőtt – mondta a Magyar Nemzetnek Sándor Cecília. Az NKA Magyar Géniusz Kollégium által megbízott szakmai vezetővel a Kultúrpajta- és Tündérkert-hálózatot támogató pályázatról, közösségépítésről és hagyományörökítésről beszélgettünk.

– Tehát mindkét projekt esetében kulcsfontosságú a közösségépítés, értékteremtés. Hogyan nyújt ehhez segítséget a pályázat?
– A közösséget a kultúra tartja össze, azt se közigazgatási határral, se ideológiákkal szétválasztani nem lehet, ahogyan összekovácsolni sem. Ezt igazolja a történelmünk. Ma világszerte erős vélemény- és eszmei harcok zajlanak, ezért is kulcsfontosságú minden olyan törekvést támogatni, ami segít egy közösségnek megélni a szokásait, visszatanulni a hagyományait. Tegyünk hitet a közösségünk és a kultúránk értékei mellett. Ebben határozott előrelépést jelent megismerni a pajtáinkat és tündérkertjeinket, ahol alapvetően abban hisznek, hogy együtt többek vagyunk. A pályázat ezeket a kulturális kapcsolódásokat és találkozásokat támogatja.
– A Kultúrpajta- és Tündérkert-mozgalom egyik közismert képviselője, Szarvas József színművész azt vallja, hogy a művészeteknek palotája van, a kultúrának pedig pajtája. Mit gondol, a pajtáknak a kultúra mely szegmenseire érdemes fókuszálnia?
– Szarvas József értékes gondolata sokaknak útmutatást jelent, miként a fent vázolt kezdeményezésekben is elévülhetetlen érdemei vannak. Ugyanakkor ennek a programnak nem feladata a kultúra szegmentálása vagy a műfaji kritériumok meghatározása. A fókusz a kulturális helyszíneken és azok szervezőerején van. A kultúra iránt elkötelezett gazdák most is végzik a munkájukat, és közösségeket kovácsolnak. A Magyar Géniusz Kollégium abban nyújt segítséget, hogy a helyi igényekhez alakítva valósuljanak meg hagyományörökítő és értékteremtő programok.
– A Pajtától a palotáig címmel rendezett konferencián áprilisban úgy fogalmazott: a pályázati kiírás mögött az a cél, hogy hálózatban gondolkodjunk és az egyes pajtákat és közösségeket megerősítsük. Hogyan valósulhat ez meg?
– A Kultúrpajta- és Tündérkert-hálózat program egy bátorítás arra, hogy a helyi szervezők, akiknek fontos a közösségépítés, beszélgessenek egymással, kapcsolódjanak össze és gondolkodjanak egységben. Legyen minden évben találkozási alkalom, hozzanak létre szervezeti formát. Szóljon a program a pajtásokról. A Kárpát-medence magyar lakta területeit átfogó hálózat kiépítésének a felelőssége és képviselete pedig aligha lehetne másnak a feladata, mint egy olyan országos működésű és elköteleződésű szervezetnek, amely a teljes magyarság kulturális összetartozásáért próbál erőfeszítéseket tenni, ez tehát az NKA Magyar Géniusz Kollégiumának vállalása.
Borítókép: Sándor Cecília (Fotó: Bach Máté)
További Kultúra híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!