Mindezek mellett – fejtegeti Szarvas József – ő rendkívül értékes és tehetséges alkotókat lát mindkét oldalon. A Nemzeti Színház vezetőiről például elmondja: „Schwajda György, Jordán Tamás, Alföldi Róbert, Vidnyánszky Attila – mind korunk jelesei.” Vidnyánszkyval kapcsolatban azt is leszögezi: Ő a mai magyar színházművészet egyik legjelentősebb egyéni hangja. Németh Antal örökségéhez próbál megint kötődni, ezt a fajta színházeszményt más korban és más módszerrel belakni, és a közönség számára felmutatni. Olyan kezdeményezései vannak a színházban, amelyek visszanyúlnak a gyökerekig, a MITEM-en keresztül pedig korunk legjelentősebb színházai jönnek ide a világból.Aztán elgondolkodtató megjegyzést fűz a színházban történt vezetőváltáshoz: „Hozzám a legközelebb Vidnyánszky gondolkodásmódja áll, de amikor Robiék elmentek, az nagyon fájt, rettenetes volt. Őket sem küldte el senki, hanem kijelentették, hogy Vidnyánszkyval nem hajlandók együtt dolgozni. Nem akarok senkivel vitázni, mert mindenkinek joga van a véleményéhez, de biztos vagyok benne, hogy ez nem jó.”
Végül azt is elmondja, hogy nehezen békül meg azzal, hogy a politika ilyen aktívan hatolt be a színházi életbe. „A színház az egész világon nagyon közel csúszott a politikához, ami óriási kártétel: arra használják a művészeteket, amire nem kellene, és ez nagyon nagy hiba.” Majd újságírói kérdésre válaszolva leszögezi: a jelenség nem Vidnyánszky Attilának köszönhető. Nem ő vitte közel a színházat a politikához. „Épp ellenkezőleg, megpróbálja kirángatni onnan. Szakmai értékrendet képvisel nemzeti gyökerekkel, nemzetközi kortárs kitekintéssel.”
Miközben tehát Szarvas Józsefnek megvan a véleménye a színházi-politikai küzdelmekről, valódi értéket a pajtaszínházi mozgalom és Tündérkert hálózat körül lát. A kezdetekkel kapcsolatban elmeséli, hogy „2002-ben Kovács Gyula pórszombati pomológus azt mondta nekem, hogy mentsük el a Kárpát-medence pusztuló őshonos gyümölcshagyatékát, mert szerinte ez nemzetépítő program. 2009-ben elindult a Tündérkert-mozgalom, és azt mondtam, ebbe a nagy nemzetépítő gondolatba próbáljunk belefogalmazni egy kis közösségre vonatkozó ügyet, és az számomra mindig Viszákot jelenti.” Pontosabban a viszáki Pajtaszínházat. Kiderül az interjúból az is, hogy a színész az elmúlt hétvégén saját otthonában, Zsámbékon megnyitotta a Pince SzínTér nevű új játszóhelyet.
A személyes vállalások, a mozgalomépítés, az oktatás, és persze a film- és színházi szerepek sokaságáról így beszél: Meg szokták tőlem kérdezni, hogyan bírom, és akkor visszakérdezek, hogy mit? Ha az ember olyat csinál, amit szeret, az minden pillanatban feltölti. A színpadnak, a filmnek, a művészetnek pedig nagyon is jól áll, ha valakinek van egy hiteles, erős, karakteres, saját útja.Mindezek mellett a színész a Petőfi bicentenáriumra is tervezett valami különlegességet. Létezik egy legenda, amely szerint „1849. július 31-én Petőfi elment Székelykeresztúrra, ott megvendégelték háromféle puliszkával, a helyiekkel még elbeszélgetett egy körtefa alatt, majd elment a csatába, és ott maradt szegény. A helyiek ezt a körtefát megőrizték, ma is ott áll még torzóként, persze már kiszáradva, de közben egy oltóvesszőt levettek róla, és melléültették, Kovács Gyula abból metszett le és ültetett magának.” Abból kapott oltványokat a színész, s most ezeket – egyebek mellett – olyan helyszíneken ültetik el, amiket Trianon kettévágott.
Arról is szó kerül, hogyan és miért jutott el Petőfi körtefájának egy csemetéje Lévai Anikó kertjébe. Arra gondoltam, hogy olyan helyekre viszem el, ahol értékelni tudják, és tudtam, hogy Lévai Anikónak van egy kertje. De ez szólt annak is, hogy az a kor, amiben most élünk, egy élhető, tiszteletre méltó kor, nagyon sok régi-új érték látszik a helyére kerülni, és ebben Orbán Viktor miniszterelnöknek személyes szerepe van. Az ő kertjük megérdemel egy ilyen fát – mondja a színész, majd hozzáteszi, a különleges gyümölcsfák nemcsak azt az üzenetet hordozzák, hogy meg kell őriznünk a Kárpát-medence őshonos kultúrnövény-kincsét, hanem azt is, hogy újra kell tanulnunk a kultúra – adott esetben a kertkultúra – hagyományait. „A kultúra nem a művelődéssel kezdődik, hanem a műveléssel. Kultúrafogyasztókká lettünk, de akkor mi van a kultúrával? Ha mindenki kultúrát fogyaszt, akkor ki teremt? És mi a teremtés? A gyümölcsfa, a zöldség, a gomba, a gyógynövény, az önfenntartás, ahhoz meg család kell, közösség, egy utca – ez az én léptékem.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!