5. Kellemes húsvéti ünnepeket! (1984)
Ez a zseniális vígjáték, Jean Poiret színdarabja alapján készült, Georges Lautner rendezésében 1984-ben. Lautner többször dolgozott Belmondóval, a francia filmipar nagy öregje, legkülönfélébb műfajokban alkotott, rendezett krimit, thrillert és bohózatot és szinte valamennyi francia sztárral dolgozott együtt Louis de Funes-től Jean Gabinig. Az ötletgazda Jean Poiret a társ-forgatókönyvírója is volt egyben a filmnek, aki olyan klasszikusok forgatókönyvét is jegyezte, mint az Őrült nők ketrece vagy Az utolsó metró. Az operatőr pedig az az Edmond Séchan volt, aki mind a két Házibuli-epizódot fényképezte. Belmondo egy élvhajhász, bohém, idősödő szívtiprót játszik, akinek azonban van egy felesége, Sophie (Marie Laforet), akit rendszeresen megcsal különböző hölgyekkel. Azonban a történet szerint lebukik egy nagyon csinos fiatal lánnyal, Julie-vel. Azért, hogy elkerülje a katasztrófát, azt hazudja, hogy az a lány, akivel kvázi rajtakapták, nem a szeretője, hanem az eddig eltitkolt lánya. Ebből indul aztán a bonyodalom. Zseniális párbeszédek, monológok, helyzet- és jellemkomikum váltakozik a filmben.

Igazi klasszikus, mondhatjuk úgy, hogy elcsépelt történet: csapodár férj, csinos lány, szigorú feleség, mégis üdének és frissnek tűnik a film és ez jelentős mértékben színészi játéknak köszönhető. Belmondo lubickolt ebben a szoknyapecérszerepben, minden egyes jelenetben ott van a szemében az a jellegzetes mosoly, és természetesen, igazi védjegyét, a dublőr nélküli, vakmerő kaszkadőrmutatványt is felvonultatja. Gyakorlatilag végigbohóckodja az egész filmet, de nem ripacskodva, hanem frappánsan, elegánsan nem túljátszva a szerepét. Julie-t, az a Sophie Marceau alakítja, egyébként pazarul, aki a Házibuli filmek miatt éppen akkoriban vált frissen tinisztárrá Franciaországban. De igazi komoly, immár (színész)nővé ebben a filmben vált a nézők szemében, annak ellenére, hogy még nem volt tizennyolc éves. Meg kell emlékeznünk Belmondo zseniális szinkronhangjáról, Sztankay Istvánról, aki valami elképesztő módon szólaltatja meg a francia ikont. Hála istennek sok filmjében ő a szinkronhangja. Amikor ilyen parádés szinkront hall az ember, akkor egyértelműen a szinkron mellett teszi le a voksát, annak ellenére, hogy sok film az eredeti hanggal, feliratosan jobb, élvezhetőbb.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!