Stephen King, Clint Eastwood és Al Pacino után eljött az ideje, hogy az öreg kontinensről válasszunk egy kultikus színészt, akivel tovább folytathatjuk filmes időutazásunkat. Így esett a választás az európai fimtörténet egyik legnagyobb alakjára, Jean-Paul Belmondóra, aki 88 évesen, tavaly költözött az égi színpadokra, ránk hagyva egy elképesztően sokszínű, fényesen csillogó, páratlan életművet.
Bébel, ahogy sokan hívták, 1933-ban született Neuilly-sur-Seine-ben egy művészcsaládban, apja szobrász, anyja festő volt. Ennek ellenére fiatalon inkább a sportok érdekelték, főként az ökölvívás volt a nagy kedvence. A legenda szerint azonban a jellegzetessé vált orrát nem egy ringben törték el, hanem egy iskolai csetepaté során. Szintén városi legenda, hogy 17 évesen a Comédie-Française egyik előadása, A púpos volt az, ami nagy hatást gyakorolva rá elindította a színészi pályán. Akárhogy is történt, nagy szerencse nekünk, kultúráért és a filmekért rajongó nézőknek, hogy ezt a pályát választotta. A Színművészeti Főiskolát 1956-ban fejezte be, majd színházi színészként kezdte el a karrierjét. A világsikert Jean-Luc Godard Kifulladásig című filmje hozta el számára, 1960-ban.
Jean-Paul Belmondo egy igazi ikon. A franciák nemzeti hőse. Csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. Ő volt, talán Alain Delon és Depardieu mellett az utolsó őszinte, keménykötésű, de ugyanakkor a nők nyelvét rendkívül jól beszélő, sármos, nagybetűs, igazi férfi színész, aki még a szívünknek oly kedves, régi világot képviselte úgy, hogy emellett természetesen elképesztő tehetséggel volt megáldva. De igazi titka talán a közvetlenségében, őszinte, természetes, belülről fakadó színészetében keresendő. Ő volt az a színész, akit annak ellenére, hogy nem ismertünk személyesen, mégis közelinek éreztünk magunkhoz. Ehhez kellett az az utánozhatatlan, őszinte mosoly, ami a védjegyévé vált. Sokáig gondolkodtam, hogy milyen gondolat mentén mutassam be Belmondo öt legjobb filmjét, mert olyan fantasztikus életpálya áll mögötte, hogy több tucat filmjét is be lehetne mutatni. A kevésbé ismert, de zseniális művészfilmjeiből, vagy az emlékezetes nagy, de inkább populárisabb szerepeiből válogassak. Végül egy öszvér megoldást választottam, mind a két oldalát felvillantva a színészóriásnak. Toplistánkon az ötödik helyet egy nagyszerű, örökzöld vígjáték szerezte meg, a Kellemes húsvéti ünnepeket! (Joyeuses Pâques).
5. Kellemes húsvéti ünnepeket! (1984)
Ez a zseniális vígjáték, Jean Poiret színdarabja alapján készült, Georges Lautner rendezésében 1984-ben. Lautner többször dolgozott Belmondóval, a francia filmipar nagy öregje, legkülönfélébb műfajokban alkotott, rendezett krimit, thrillert és bohózatot és szinte valamennyi francia sztárral dolgozott együtt Louis de Funes-től Jean Gabinig. Az ötletgazda Jean Poiret a társ-forgatókönyvírója is volt egyben a filmnek, aki olyan klasszikusok forgatókönyvét is jegyezte, mint az Őrült nők ketrece vagy Az utolsó metró. Az operatőr pedig az az Edmond Séchan volt, aki mind a két Házibuli-epizódot fényképezte. Belmondo egy élvhajhász, bohém, idősödő szívtiprót játszik, akinek azonban van egy felesége, Sophie (Marie Laforet), akit rendszeresen megcsal különböző hölgyekkel. Azonban a történet szerint lebukik egy nagyon csinos fiatal lánnyal, Julie-vel. Azért, hogy elkerülje a katasztrófát, azt hazudja, hogy az a lány, akivel kvázi rajtakapták, nem a szeretője, hanem az eddig eltitkolt lánya. Ebből indul aztán a bonyodalom. Zseniális párbeszédek, monológok, helyzet- és jellemkomikum váltakozik a filmben.
Igazi klasszikus, mondhatjuk úgy, hogy elcsépelt történet: csapodár férj, csinos lány, szigorú feleség, mégis üdének és frissnek tűnik a film és ez jelentős mértékben színészi játéknak köszönhető. Belmondo lubickolt ebben a szoknyapecérszerepben, minden egyes jelenetben ott van a szemében az a jellegzetes mosoly, és természetesen, igazi védjegyét, a dublőr nélküli, vakmerő kaszkadőrmutatványt is felvonultatja. Gyakorlatilag végigbohóckodja az egész filmet, de nem ripacskodva, hanem frappánsan, elegánsan nem túljátszva a szerepét. Julie-t, az a Sophie Marceau alakítja, egyébként pazarul, aki a Házibuli filmek miatt éppen akkoriban vált frissen tinisztárrá Franciaországban. De igazi komoly, immár (színész)nővé ebben a filmben vált a nézők szemében, annak ellenére, hogy még nem volt tizennyolc éves. Meg kell emlékeznünk Belmondo zseniális szinkronhangjáról, Sztankay Istvánról, aki valami elképesztő módon szólaltatja meg a francia ikont. Hála istennek sok filmjében ő a szinkronhangja. Amikor ilyen parádés szinkront hall az ember, akkor egyértelműen a szinkron mellett teszi le a voksát, annak ellenére, hogy sok film az eredeti hanggal, feliratosan jobb, élvezhetőbb.
A Kellemes húsvéti ünnepeket! egy örökzöld vígjáték, személyes kedvencem, baráti társaságban többszöri megnézése után is nagyon jókat tudunk rajta mulatni. Könnyed, önfeledt szórakozás, ami pedig még szerethetőbbé teszi számunkra a filmet, hogy a baloldalból kvázi hülyét csinál, hiszen Rousseau személyében (Michel Beanue) egy igazi komcsi karaktert tesz nevetségessé. Gyakorlatilag a kihagyhatatlan kategória, aki esetleg még nem látta, mindenképpen nézze meg.
Idővonal: A Kellemes húsvéti ünnepeket! című filmet 1984-ben mutatták be, abban az évben, amikor először került piaci forgalomba az első Apple Macintosh számítógép. A Super Bowl reklámblokkjában – kereskedelmileg először és utoljára – lement a kultikus Apple „1984”Macintosh reklám, a Szovjetunió bejelentette, hogy bojkottálja a Los Angelesben tartandó XXIII. nyári olimpiát, a legszentebb szikh templom lerombolása miatt érzett dühükben szikh testőrei meggyilkolták Indira Gandhi indiai miniszterelnököt, az utána következő zavargásokban pedig több ezer szikh polgár veszítette el az életét, a londoni csúcsértekezleten, a hét legnagyobb fejlett ipari ország állam- és kormányfői nyilatkozatot adnak ki a kelet–nyugati kapcsolatokról és a fegyverkorlátozásról, Irán offenzívát indít Irak ellen. Az USA és Nagy-Britannia hadihajókat vezényel a térségbe. Nemzetközi felháborodást kelt, hogy az irániak fiatalkorúakat is besoroznak, az amerikai elnökválasztást a Republikánus Párt jelöltje, Ronald Reagan nyerte meg (49 államban szerzett többséget) Walter Mondale ellenében, de az egyidejűleg tartott szenátusi és képviselőházi választásokon a demokraták szerepelnek jobban. (Wikipédia)
A jövő héten megmutatjuk, melyik Belmondo-film végzett a negyedik helyen a toplistánkon.
Borítókép: Stephane Margelle (Jean-Paul Belmondo) és „fogadott” lánya Julie (Sophie Marceau) (Fotó: Mafab.hu)
