Egy kivételtől eltekintve (2020-ban a székesfehérvári Aranybulla-emlékműnél állt a színpad) a Koronázási Szertartásjátékok mindegyike a nemzeti emlékhelyen, egy igazán szakrális térben valósult meg.
Idén az Árpád-házi királyok történetét feldolgozó előadás-sorozat a végéhez ért, III. Andrással, az utolsó aranyágacskával kihalt a dinasztia.
Talán ezért, talán a jubileum miatt, talán a történelmi viszontagságok miatt ez az előadás kicsit más lesz Szikora János forgatókönyvíró-rendező szerint is, mint az eddigiek:
A koronázás szakrális pátosza mellett megjelenik egy olyan, az uralkodóval szembeni kritikai hang, ami idáig soha nem hangzott el. Ez a két dolog, a pátosz és a kritikai hang egy nagyon érdekes feszültséget ad majd az előadás végének annak érdekében, hogy utána egy váratlan fordulat születhessen meg, amit nem tudok másképp jellemezni, mint egy apoteózist. Idáig valamennyi előadás zárómozzanata a korona apoteózisa volt, a megdicsőülés. Ez most sem marad el, csak nem a koronázásra szűkül, hanem történelmileg nagyobb léptéket kap, ez már a magyar államiság, a magyar nemzet megmaradásának az apoteózisa.
Abban azonban nem fog különbözni az előző évekhez képest, hogy ismét grandiózus színpadon, hatalmas szereplőgárdával valósul meg a látványos előadás.
Színpadra lép mások mellett Sarádi Zsolt (III. András), Varga Lili (Boldog Erzsébet), Mihályi Győző (Lodomér érsek), Egyed Attila (Kőszegi Iván), Varga Gabriella (Morozini Tomasina, III. András anyja), Sághy Tamás (II. András) és Lábodi Ádám (IV. Béla).
Horváth Csaba koreográfus hatalmas tömegeket mozgat a színpadon, akik betáncolják a teret. Ezért sem véletlen, hogy a próbafolyamat során a Vörösmarty Színház nagyszínpadán is folyamatos a munka, hogy a helyszínen a táncosok már a kész díszletben próbálhassanak.
Ahogy abban sem különbözik – és itt már beszélhetünk hagyományról is –, hogy a Rákóczi Szövetség fiatal táborlakói adják a statisztéria jelentős részét, akik kiveszik részüket a táncokból, sőt olykor kisebb szerepekben is megmutathatják magukat.
Az előadás tehát kezd összeállni, köszönhetően azoknak a színházi háttérdolgozóknak is, akik reggeltől estig elképesztő profizmussal fogják össze a munkát.
