Kézfogásból tanulta a történelmet

lllyés Gyula születésének 120. évfordulója alkalmából kétnapos konferenciát rendezett a Magyar Művészeti Akadémia művészetelméleti tagozata a Pesti Vigadóban. A szervezők bíznak benne, hogy a konferencia kellő árnyaltsággal mutatta be és közvetítette a kimagasló jelentőségű életmű értékeit. A háromszoros Kossuth-díjas magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja sokrétű munkássága máig hatással van a közgondolkodásra, kötetei ott vannak sokunk könyvespolcain, az Egy mondat a zsarnokságról pedig több mint vers: nemzedékekkel érteti meg, mint jelent egy diktatúra.

Ugyanakkor az is elképesztő, ami naplójából, levelezéséből derül ki: szinte hihetetlen, hány és milyen nagyságrendű szellemi kapcsolatot ápolt, ki mindenkivel találkozott. Csak találomra néhány név: Németh László, Babits Mihály, Szekfű Gyula, Szabó Lőrinc, Bibó István, Sárközi György, Tamási Áron, Veres Péter a magyar szellemi élet kimagasló alakjai (a névsor hosszan folytatható), akikkel nem akármilyen témákról beszélgethetett.

De ott vannak a hivatalos politika nagyágyúi, miniszterek, miniszterelnökök, a politika szürke és színes eminenciásai, jobb- és baloldaliak, a francia kulturális élet nagyságai. Ebben a hihetetlenül összetett közegben példamutató következetességgel képviselte a maga gondolkodását – ami ugyancsak sok forrásból formálódott. Egy különös zárványban nőtt fel a pusztán, a külvilággal alig érintkezve. Ez az elzártság is kinyílt, mert olyan emberekkel találkozott, akik számára 1848 és a szabadságharc eleven valóság volt. Köztük volt nagyapja és Madarász József, a környék örökös képviselője. Aki úgy nyújtott kezet a gyermek Illyésnek, hogy figyelmeztette, ezzel Petőfi és Kossuth kézszorítását is átadja neki. Vagyis Illyés nem könyvekből, hanem kézfogásokból tanulta a történelmet – emelte ki az irodalomtörténész.

Gróh Gáspár megosztotta velünk, hogy a konferenciára készülve az volt számára a legnagyobb tanulság, hogy mennyi mindent nem tudunk Illyés Gyuláról. Elmondta, hogy elsősorban annak a bámulatos gondolati összetettségnek ismerete hiányzik, ami a legfőbb értéke. A XIX. század szabadságküzdelméből azt a tanulságot szűrte le az író, hogy azok attól voltak példaértékűek, hogy bennük a nép és a nemzet gondolata összekapcsolódott. Ezt az egységet szerette volna megvalósítani a maga közéletiségében, aminek következményeként mindkét politikai oldal magának szerette volna megnyerni vagy éppen kisajátítani.

Miközben a pártpolitikai baloldal nem fogadta el nemzeti elkötelezettségét, a nemzeti jelszavak hirdetői a szociális elkötelezettségével jellemezhető baloldalisága miatt támadták

– mutatott rá az irodalomtörténész.

Az ő gondolkodásában viszont a nép és a nemzet elválaszthatatlan volt, ezért volt meggyőződése, hogy aki nemzetileg elkötelezett, annak szociálisan is elkötelezettnek kell lennie. Mindkettő alapvető értékek hordozója, ő maga a kettőt együtt képviselte. Ez a kettős elkötelezettsége lett az alapja az őt érő, rendre visszatérő vádaknak állítólagos kétkulacsosságáról, amitől szenvedett, de a rá jellemző szellemességgel azt mondta: ez csak annyiban igaz, hogy két oldal üti a kulacsaival

 – foglalta össze Gróh Gáspár.

Borítókép: Illyés Gyula (Fotó: Fortepan/Hunyady József)