Ha mindössze a forgatás idejére is, de ismét felkerült a háztömbök sarkára a felirat: Sallai utca. A Tátra utca szolgált ugyanis díszletül A játszma című film néhány jelenetéhez. Természetesen nem kizárólag az utcatáblát cserélte le a stáb, mindent elkövettek, hogy megidézzék a cselekmény idejét, az 1963-as esztendőt. Pöfögött például a fekete Volga. Ilyen amerikai koppintások röpítették a magas rangú elvtársakat vadászatra vagy éppen hajnalban a börtönbe, ha kegyvesztettekké váltak. A közért előtt Ural motor parkolt. Ezeket a BMW-ről másolták a szovjet mérnök elvtársak, amíg a második világháborút követően, jóvátételként meg nem kapták a szerelősort a vesztestől. A hirdetőoszlopon a beatkorszak moziplakátjai kínálták magukat, az utcán pedig kosztümös járókelők forgatagát irányította a rendező. Különös volt mindezt színesben szemlélni, lévén ebből a korból a családi fotóalbumok fekete-fehér fényképeihez szoktunk.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A játszma forgatókönyvében Köbli Norbert a kilenc évvel ezelőtti A vizsga négy főszereplőjének sorsát gombolyítja tovább. Kádár-kori kémkrimi, vagy, ha úgy tetszik, titkosszolgálati thriller, amiben a jól menő állambiztonsági elvtársnak keresztbe tesz törtető kollégája, ráadásnak felbukkan Markó Pál, a híres kém, aki lezárná kettejük közös ügyét végre. Ebben a történetben senki és semmi nem az, aminek látszik, ráadásul mindenki az életével játszik.
A vizsgát Bodzsár István producer és Bergendy Péter rendező jegyezték, az utóbbi Post Mortem című legújabb filmjének utómunkálatai miatt nem vállalhatta a folytatást, így Fazakas Péter ült a direktori székbe.
– Komoly reményeket fűzök ahhoz, hogy olyan kiemelkedő színvonalú alkotás születik, mint A vizsga – árulta el a producer, Lajos Tamás, akitől megkérdeztem: könnyebb-e a Nemzeti Filmintézet megalakulása óta történelmi filmeket létrehozni?
– Egyértelműen könnyebb – hangzott a válasz. – Várják, mi több, ösztönzik a történelmi tematikájú elképzeléseket, és kézzelfogható, komoly támogatási szándékot is érzek.

Fotó: Havran Zoltán
A szándékra, sőt a támogatásra a producernek nem lehet panasza, mert mint a 444.hu megírta, annak ellenére, hogy – miként idézték a kiírást – „egy pályázó legfeljebb egy, a pályázati felhívás 1.5.2. pontjában meghatározott szinopszist nyújthat be, a támogatott sorozattervek közül négy is Lajos Tamás producerhez köthető gyártócégek projektje”.
– Semmi nem tiltja, hogy egy producer több céggel pályázzon. De melyik lenne az a fejleszteni szánt filmek közül, amelyik ne érdemelne támogatást? Én 15 éve készítek történelmi filmeket, s 15 éve több céggel pályázom. Mindenkor a minőséget tartottuk a legfontosabbnak – jelentette ki a producer, hozzáfűzve: alkotásaik a közönség és a szakma körében egyaránt komoly sikert arattak, majd megemlítette Az örök tél, a Félvilág és az Apró mesék címűeket.