Ugyancsak licitálni lehet a Queen együttes We Are The Champions című híres számának korábban nem publikált kéziratára. A dalt 1977-ben adták ki az együttes We Will Rock You című másik nagy sikerével együtt. A kilencoldalas szöveg a becslés szerint 200–300 ezer fontot (85–127 millió forintért) is érhet. Mercury egy további sikerszáma,
a Killer Queen szövegének kézirata szintén megvásárolható az árverésen,
az előzetes becslés szerint 70 ezer fontot (30 millió forintot) is fizethetnek érte.
Az énekes 39. születésnapi partiján, 1985-ben Münchenben viselt, katonai díszegyenruha stílusában készült zakójáért pedig 10-15 ezer fontot (4-6 millió forintot) várnak.
Az egy hónapos kiállítást követően szeptember 6-án tartják az első árverést, amelyet több további aukció követ majd.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!