A kettős jubileum alkalmából a Kultúra.hu meginterjúvolta a színigazgató, zenész, zeneszerzőt. A riporter arról faggatta Novák Jánost miként éli meg az örömteli eseményeket?
– Az öröm megéléséhez kell az a társaság, amelyről tudom, hogy velem együtt örül, és hálás vagyok a sorsnak, hogy ez a Kolibriben megvan – fejtette ki a muzsikus, hozzáfűzve: követi a lányai és az unokái életét, s számára öröm, ha keresik és hírt adnak magukról.
– Öröm, hogy mindennap írnak.
Úgy érzem, ezáltal az életük része vagyok, még akkor is, amikor fizikailag nem vagyok jelen.
És ez nekem nagyon fontos – vallotta be Novák János, aki a kérdésre: szokott-e koncertre járni, őszintén felelt: – Nem sűrűn. Bár a klasszikusokat szívesen hallgatom. Húsvétkor a passiókat, karácsonykor Bachot. A csellistaságnak a Bach-szvitek szerves részei, vagyis számomra természetes, hogy minden tőle indul. Még akkor is, ha olyan távolságra van, hogy tudom, sosem érem el, mégis biztos hátország. És persze Bartók életműve, a népzenék.
A folytatásban felelevenítette Cseh Tamással közös munkáját:
– Ő csinálta, én meg kísértem boldogan. A felvételeken is látni, hogy az örömzene volt számomra. Tamás olykor improvizált – egyszer azért, mert nem jutott eszébe a szöveg, másszor meg azért, hogy valamit kihangsúlyozzon –, ezért állandóan figyelnem kellett, hogy mi hányszor megy, hogyan csatol vissza, ami rettentően szórakoztatott.
Tamásnak igen erős kisugárzása volt a színpadon, és jól éreztem magam az árnyékában.
Borítókép: Novák János (Fotó: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu)
