– Az életmű most megjelent kilencedik kötetében információkat kapunk az Új Symposion vajdasági művészeti lap törekvéseiről is, amelynek 1969-től Gion rendszeres alkotója lett. Melyek azok az elvek, irányok, amelyeket kiemelne Gionnak a folyóirathoz fűződő viszonyából, és amelyeket a mai folyóirat-kultúra szempontjából fontosnak tart?
– Az életműkiadás „eleje” szépprózát tartalmaz, majd a drámai művek és azok az írások következnek, amelyek mások műveiről szólnak, azokat dolgozzák fel – a zárókötet pedig főként az író és a közélet kapcsolatáról szóló szövegeket közli. Olvasunk rádiós (fő)szerkesztőségéről, színházigazgatóságáról, írószövetségi elnökségéről – és a legendás folyóirattal való kapcsolatáról is. Ám utóbbival való viszonya finoman szólva ambivalens volt, mert bár eleinte Gion fő publikációs helye volt a „Sympo”, ám az író a saját útját járta, és mert visszatalálni ahhoz az irodalmi hagyományhoz, amelyet a – mindig újító, a hagyományokra fittyet hányó – folyóirat bárkinek felrótt volna; így tulajdonképpen kivált a törzsgárdából. Ám távlatból nézve úgy látszik, hogy Gion tulajdonképpen szintézist teremtett azzal, hogy az újításokra is fogékony maradt, ám mindvégig az otthoni, közösségi – ha úgy tetszik: nemzeti – témákat dolgozta fel. Amit bármely tollforgató biztosan példaértékűnek tarthat, az az, hogy íróként és kultúrpolitikusként is mindig bátor és következetes volt az igazmondásban. Aminek csak kifejezésmódja változhat koronként – erkölcsi mércéje nem. Ahogy a kilencedik életműkötet címe is utal rá: Minden leírt betű hitvallás.
Borítókép: Kurcz Ádám (Fotó: Mirkó István)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!