Könyvtárban gyűjtögettem az aktuális olvasnivalókat, amikor feltűnt a hirdetmény, amely irodalomterápiás foglalkozásra invitálta az érdeklődőket. Kérdeztem, válaszoltak, és ami elsősorban kiderült, az az, hogy ezek a foglalkozások nem pszichológiai jellegű beszélgetések.
– A biblioterápia a szó szoros értelmében nem terápia – magyarázza Forgács Anita, a foglalkozás vezetője –, inkább amolyan mentális segítő program, ami közös kulturális kincseinkre támaszkodva ad segítséget azoknak, akik úgy érzik, hogy egy-egy konkrét kérdésben támogatásra van szükségük.
A módszer azt a mindannyiunk által megtapasztalt hatást aknázza ki, amelyet az irodalom vált ki az olvasókból. Mikor regényt olvasunk, belehelyezkedünk a szereplők világába, élethelyzetébe, magunk is átéljük azokat az eseményeket, amik a regényhősökkel történnek. Olyannyira, hogy a tudati élményt sokszor fiziológiai jelenségek kísérik, izzadni kezdünk, fölmegy a vérnyomásunk, idegessé válunk, vagy éppen tettvágyra sarkallnak a képzelt kaland hatására felszabaduló különféle hormonok. Mindezt persze kockázat nélkül élhetjük át, a valóságban nem zuhan le a repülő, nem rabolnak el a kalózok, nem kell megküzdenünk a szeretett személyért.
Ezt az erőt használja ki a biblioterápia.
A szakember szerint „két legyet üthetünk egy csapásra, hiszen miközben irodalmi élményekkel gazdagodunk, olyan módon fogadhatjuk be a szövegeket, ahogy eddig még soha”.
A biblioterápiás beszélgetések ugyanis irányított párbeszédek, ahol a foglalkozás vezetője kérdéseinek, felvetéseinek a segítségével abba az irányba tereli a beszélgetést, hogy a résztvevők felfedezzék azokat a nézőpontokat, amelyek választ adhatnak saját életük kérdéseire is. Ráadásul nemcsak a saját válaszainkat fogalmazzuk meg az irodalmi mű által felvetett problémákra, de megismerjük a többiek véleményét, hozzáállását is, ezzel pedig új szempontokat, esetleg új megoldási lehetőségeket fedezhetünk fel.
– Sokat segíthetnek a kifejezetten önismeretre irányuló feladatok, kérdések, játékok, ahol a résztvevők szembesülnek a saját, sokszor ki nem mondott gondolataikkal, tudattartalmaikkal
– magyarázta Forgács Anita, hozzátéve, hogy minden esetben az önfeltáró, önreflexív folyamat támogatása a lényeg, az, hogy az olvasók új szempontrendszer szerint találkozhassanak az irodalmi művekkel, megláthassák, kimondhassák azt, ami egyébként kimondatlan. Ennek azután van visszaható ereje. A kimondott szavak sokszor revelatív erővel bírnak.
Fontos elmondani, hogy a biblioterápiás foglalkozásokon kötelezően intim, bizalmi légkör uralkodik. Minden résztvevő biztos lehet abban, hogy szavai, gondolatai nem kerülnek ki a csoportból, így valóban felszabadult szellemi folyamatok kezdődhetnek el. Természetesen senkinek nem kötelező kiadnia magát, akadnak olyan résztvevők, akik csöndben ülik végig a foglalkozást, de hogy újra és újra eljönnek, mégis azt jelenti, hogy ad nekik valamit a beszélgetésélmény.
Irodalomterápiás foglalkozás egyre több helyen, egyre több könyvtárban elérhető, többnyire ingyenesen, de találhatunk a könyvtári rendszertől független szolgáltatásokat is, többnyire nem ingyenesen.
Abban azonban biztosak lehetünk, hogy az újévi életmódváltáshoz a legerősebb kulturális támogatást adja ez a foglalkozás, ráadásul önmagában is nagyszerű élmény. Próbálják ki, ha tehetik!
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Délmagyarország/Karnok Csaba)
