Mi lesz veled, Atikám?

Ha eddig nem tudtad volna, Fiatal Barátom, Vecsei H. Miklós monodrámájából megtudhatod, hogy semmiféle felelősséget nem viselsz a sorsodért, a rossz körülmények egyszer s mindenkorra kijelölik azt a pályát, amelyen haladhatsz, a halmozottan hátrányos indulásból semmiképpen sem lehet kitörni, és ha netán az öngyilkosságot fontolgatnád, csak idézd föl, mennyi kellemetlen dolog történt veled évtizedekkel ezelőtt, és máris van okod fejest ugrani a semmibe.

De nyilván a szerző is érzi a túlzást, ezért erős hangsúlyt helyez a pszichózis-vonalra. A kikerekedő történetben a hétköznapi kellemetlenségek drámai lelki tehertételként jelennek meg, s egyre szaporodva végül agyonnyomják a költőt. József Attilának ilyen körülmények között nincs is más választása, mint az, hogy meghozza végzetes döntését.

Érteni vélem, mit látnak benne azok a fiatalok, akik rajongással olvassák az évekkel ezelőtt megjelent kötetet, akik újra és újra megnézik a darabot, akik barátaikat, testvéreiket is elviszik egy-egy előadásra. Úgy hiszem, erőt ad nekik a költő gyengesége. Csoda-e, mondják talán, ha ilyen szörnyű sorsterheket cipelve nem juthat az ember egyről a kettőre. Hogy József Attila mellesleg a magyar irodalom bizonyosan legjelentősebb költője volt, az valahogy nem kerül a darab fókuszába. E tény ugyanis nem illik a végzet által dobált, tehetetlen fiatalember alakjához.

Borítókép: a drámát egyetlen térben adja elő egyetlen ember (Fotó: Vígszínház)