Óriási csavarral élt Aleksandar Popovski, amikor megváltoztatta Molière Don Juan, avagy a Kőszobor lakomája című művének befejezését. A Nemzeti Színház előadása ugyanis úgy ér véget, hogy az „örök nőt” alakító Udvaros Dorottya karjaiban találja magát a cinikus és istentelen szívtipró, aki miután hitet tett a képmutatásra épülő programszerű életcélja mellett, Maupassant mindent elsöprő szerelemről szőtt álmával találja szembe magát a színésznő mindenki által jól ismert hangszínével és hangsúlyaival fűszerezve. Az előadás tehát azt hangsúlyozza, hogy Don Juan összekeveri a valódi és tartós szeretet érzését a pillanatokig tartó vággyal, és ezzel a nézők elé tárja korunk legnagyobb problémáját. Önzésre épülő világunkban ugyanis a felnőtt nők és férfiak nagy része nem ad magának időt, hogy feltárva a valódi érzéseit elköteleződhessen egy másik ember mellett akár egy életen át, hanem a pillanatnyi érzéseknek, hangulatoknak, feltörő vágyaknak enged.

Aleksandar Popovski a Don Juan című színdarabbal a képmutatás ellen szól
A Nemzeti Színház előadása azt mondja, hogy a modern ember éppen annyira gyenge jelleművé kezd válni, mint Don Juan. A megoldás sem bonyolult, ahogy Don Juant (Bordás Roland kellően cinikus játékával) is a minden kételkedést elsöprő szeretet tudja csak megváltani a darab végén, úgy a modern embert is.
Erre utal az előadásban, hogy az ég tükörré változik, ahol Don Juan minden cinikus gaztettét viszontláthatja mindenki, mintha Isten tükröt tartana az embernek, mintha ez arról szólna, hogy eljött az idő, hogy szembenézzünk önmagunkkal. Vagy másként: minden bűn láthatóvá válik, nemcsak a földön, hanem az égen is.
Aleksandar Popovski egyrészt azzal hozza közel a mai nézőkhöz Molière művét, hogy a hétköznapi beszédhez hasonlatos hangsúlyokkal is kommunikálnak a szereplők, másrészt azzal, hogy fülbemászó zenéket használ, a jelenetek között groteszk mozgásokat látunk, néha olyat, mintha egy filmet visszatekernének, néha olyat, mintha lelassítanának egy filmjelenetet, amivel nemcsak remekül szórakoztatják a színészek a közönséget, hanem felhívják a nézők figyelmét arra is, hogy érdemes elgondolkodni az élet dolgain, érdemes elemezni azokat a helyzeteket, amiket megélünk.