Mára talán közhelyként hangzik, hogy a P. Mobil megjárta a hadak útját. Gondoljunk csak bele: a hatvanas évek legvégén őt külvárosi srác a polgár-, illetve rendszerpukkasztás jegyében egy rovarirtó szerről – Gesarol – elnevezett bandában nyomja a rock and rollt, vagyis a korabeli nyugati beatzenét. Aztán belátva, hogy ezzel a finoman szólva is szokatlan elnevezéssel nehéz lesz nemhogy érvényesülni, de még csak a felszínen maradni is, a sokkal szalonképesebbnek tűnő P. Mobilra váltanak. Ez idő tájt néhány önálló dal is születik, ám valójában Bencsik Sándor csatlakozásával indulnak be az alkotói folyamatok. Némely korabeli szakanyag szerint a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat által sokáig mellőzött zenekarnak 1978-ra hét fiókban maradt nagylemeznyi anyaga (Halál, A kintornás szerencséje, P. Mobil az alagútban, Honfoglalás, Segítség, jaj!, Mobilizmo és Heavy Medal) gyűlt fel – az ezekből válogatott műsorral járva az országot.
Mobilizmo
Korábbi névváltoztatásuktól számítva épp nyolc esztendő múltán kézbe vehették végre az egyszerű szürke-fekete színekben „pompázó” borító rejtette műanyag korongot, a Mobilizmót, 1983-ban a hasonló dizájnra hajazó Heavy Medalt, majd 1984-ben a beszédes, színes frontképpel (Magyarország formájú gitár) megjelenő Honfoglalást. Vagyis a hétből hármat. Csakhogy mindezért kemény árat kellett fizessen a P. Mobil.
1979-ben az ország sokáig egyetlen igazi rock hangját, a zenekar frontemberét, arcát, Vikidál Gyulát szippantotta be a Dinamit, a rá következő évben a szerző- és gitárzseni Bencsik Sándor fordított hátat az Örökmozgónak, magával sodorva Cserháti István remek billentyűst is. Valakik azonban „odafönn” alaposan elszámították magukat: az Örökmozgók előbb Tunyogi Péter énekes leigazolásával, majd Zeffer András billentyűs és Sárvári Vilmos gitáros csatlakozásával – újult erővel lódítva ama bizonyos, védjegyként használt bakancskereken – vágtak neki az 1980-as évtizednek. Az állandóságot, folytonosságot és minden egyebet jelentő Schuster Lóránt, valamint az újonnan érkezett muzsikusok mellett Kékesi „Bajnok” László basszusgitáros, illetve Mareczky István dobos jegyzi az első két nagylemezt. Utóbbi a Honfoglalás album megjelenéséről immár a nyugati határainkon túlról értesült (akkori szóhasználattal érve disszidált), helyét Donászy Tibor vette át.
Heavy Medal
Amíg a Mobilizmo albumra a vadonatúj szerzemények mellé néhány korábbi, Bencsik Samuhoz köthető tétel is felkerült, a Heavy Medal ebből a szempontból letisztultabb képet mutat: a zenéket itt is Zeffer, Kékesi, valamint Sárvári, a szövegeket egyértelműen Schuster jegyzi.
Jellemzői: általában könnyen megjegyezhető, a rock jegyében született, nem túl bonyolult dallamok, dübörgő gitárriffek, rövid, de velős betétszólók, a hangképet jótékonyan kitöltő vastag, jellegzetes Hammond-orgona szőnyeg vagy épp a zenébe simuló zongorafutamok. Mindez feszes ritmusszekcióra építve. A szövegvilág mindkét album esetében jelentősen eltér a korszak szokásos kliséitől: némely verssorra meghökkentő, mások elgondolkodtatnak. Olyan is akad, amely az átlaghallgató számára nehezebben értelmezhető. Szó esik a deltaszárnyú pillangótól kezdve a kizárólag ölésre szakosodott, valamint utódlásáról gondoskodó ragadozó madáron, az ideális hitves eszményképén keresztül egészen a sötétség és fény filozófiájáig vagy éppen a betiltott Transsylvania metálmániás metamorfózisáig. De ott a meghökkentő Átlagember Statisztikai Hivatal által közzétett és Schuster Lóránt által felsorolt adathalmaza – persze rockzenei kísértettel –, mellette az Alkohol blues faék egyszerűségű szösszenete vagy éppen a nyócker Koszorú utcai (ma is megtalálható) Pléhkrisztusának dalba öntött gondolat(ébresztő) sora.
Kevés szó esett eddig Tunyogi Péterről, akire a Vikidál-korszakot követően komoly feladat hárult. Az ország későbbi Koppány vezére igen magasra tette a lécet a P. Mobilban; akkori orgánumához fogható aligha akadt – talán nem túlzás – egész Európában. Tunyó derekasan állta a sarat, mi több, amint magára talált, különleges orgánumával képes volt új színt vinni nem csupán a Mobil veretes nótáiba, de a magyar rock palettájának egészére is. A Mobilizmón csakúgy, mint a Heavy Medalon azonban még érezhető a Vikidál által felállított mércének való megfelelés (vélt) kényszere. Két – felületes hallgatónak – könnyen összetéveszthető, ám mégis különböző orgánumról beszélünk; mindkettő zseniális a maga nemében, hangfekvésében, stílusában. Amint Tunyó rátalált ez utóbbira (a ’84-es Honfoglalás album már erről árulkodik), attól kezdve helyreállt a rend. Nála és a P. Mobilban egyaránt. Ekkorra már aligha maradt hiányérzet Vikidál Gyula orgánuma után. Ez mind az Omega Stúdióban készített felvételeken, mind a bónuszként külön-külön korongokon szereplő, a Kertészeti Egyetem Klubjában rögzített 1981-es, illetve 1982-es, a Magyar Rádió archívumából származó hivatalos koncertanyagon tetten érhető. Érdekes, hogy az 1981-es – hála Rozgonyi Péter hangmérnök áldásos tevékenységének – hangminőségben még a Mobilizmót is felülmúlja, míg az egy évvel későbbi élő koncert hangzásban valamivel halványabb.
