Valamiért – talán a történelmi távlat hiánya okán – máig aránytalanul kevés szépirodalmi mű született a kitelepítésekről – miközben a történettudományos feldolgozások sem mondhatók teljes körűnek. Mindez egyaránt igaz az ’56 előtti magyarországi kitelepítésekre, az ötvenhat utáni megtorlások trianoni határokon túli, többek között erdélyi változatára.
Ez utóbbinak részese volt népes családjával Visky András, a mindössze kilenc hónapon belül immár ötödik kiadását megélő sikerkönyv, a Kitelepítés című regény szerzője. Az ilyen rövid időn belüli sokadik utánnyomás persze jelentheti azt is, hogy a Jelenkor kiadó valamiért túlságosan óvatos volt a nyomdától rendelt példányszámokat illetően, de ha így is volt, javára írható, hogy legalább nem hagyta kielégítetlenül a szerző számára is várakozáson felüli olvasói igényeket. A legújabb kiadást egy kerekasztal-beszélgetéssel ünnepelték meg, melynek résztvevői a szerző mellett a szintén Erdélyben felnőtt író Ugron Zsolna, valamint Balog Zoltán református püspök és a narrátor szerepében Ablonczy Bálint újságíró voltak.
A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Házának dísztermét zsúfolásig töltötte a döntően ötven felettiekből álló tömeg. Az 1956-os forradalom után Erdélyben Visky András református lelkész édesapját egy koncepciós perben huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, melyből kilenc évet le is töltött. Halmozott bűnlajstroma, hogy egyrészt szimpatizált a magyarországi felkeléssel, másrészt lelkipásztorként nyilvánvalóan nem osztotta a hatalom hivatalos ateizmusát, harmadrészt eredendő bűne, hogy magyar!
Osztrák származású feleségét hét gyermekükkel, mint „ellenséges elemeket” a Duna-deltával határos sztyeppevidék lágereibe deportálták évekre. Igazolványaikba a kényszerlakhely román megnevezésének (domiciliu obligatoriu) rövidítését (D. O.) pecsételték, amely románosan ejtve „deo”, amely latin nyelven más értelmű szó lenne. A hívő ember számára e véletlen nem jelenthetett mást, mint hogy Istent szándéka szerint történik mindez velük.
Istennel vitatkozni lehet, de az istentagadás a legvészterhesebb időszakban sem lehetett számukra opció – nyilatkozott Visky András, aki családja gyerekként átélt történetét meséli el regényében, rendkívül érzékenyen megmutatva az akkori valóság lelki, szellemi aspektusait a tapasztalati tények elbeszélése mellett. A túlélésük egyik elsőrendű záloga az az összetartó szeretet volt, amelynek központi alakja az édesanya alakja, a másik a humor – fejtette ki a szerző.
– Voltak emberek, akik azért imádkoztak, nehogy kimaradjanak a letartóztatásból, és elkezdték hírbe hozni a Securitate-t, hogy rosszul végzi a munkáját. Az abszurd irodalom nem véletlenül Kelet-Európában született. Ugron Zsolna mindezt saját édesapja példájával erősítette meg, akit évtizeden át ugyancsak szoros megfigyelés alatt tartott a titkosrendőrség. Az őt távolról figyelő szekus jelenléte annyira természetessé vált, hogy egy idő után édesapja már intéssel köszöntötte a kocsmában.
– Amit gyermekként átéltem Ceausescu Romániájában, az felnőtt fejjel annyira szürreálisnak hat, hogy szinte el sem hiszem, hogy ez velem, velünk történt – mondotta.
Balog Zoltán szerint az ősök addig élnek, ameddig egymás közt meséljük történeteiket.
– Egy könyvünk van, egy életünk és személyes istentörténetünk. Hogy miért is muszáj e történeteket megosztanunk másokkal? Egymásért! Történeteink akkor is közösek, ha másként is emlékszünk az eseményekre, amelyeket természetes módon mindenki eltérően lát. A különböző narrációk tényét el kell fogadni és meg kell tanulni egymást olvasni. Éppen úgy olvasni, mint a Bibliát, azaz meg kell találni benne magunkat. Ez tehát egy nagy megbékélési ajánlat.
Családtörténetéről visszafogottan nyilatkozó szerző a Kitelepítést két évtizeden át, többször újrakezdve írta meg. Erre is csak szülei távoztával volt képes. Az abszurditás feldolgozásához, az indulatok, gondolatok letisztulásához évtizedek távlatára volt szüksége, de befejezettnek korántsem tekinti. Terveiről szólva Visky András említést tett a birtokában lévő, a családját érintő 1400 oldalas titkosszolgálati anyagról, amelyből 200 oldal lehallgatási jegyzőkönyv. Mint mondja, nincs annál viccesebb, abszurdabb olvasmány, mint amikor magyarul lefolytatott teológiai témájú beszélgetést megpróbál valaki román nyelvre átültetni úgy, hogy egyébként nem érti, miről van szó. Ez kimeríthetetlen irodalmi témát szolgáltat számára a jövőre nézve.
