Valamiért – talán a történelmi távlat hiánya okán – máig aránytalanul kevés szépirodalmi mű született a kitelepítésekről – miközben a történettudományos feldolgozások sem mondhatók teljes körűnek. Mindez egyaránt igaz az ’56 előtti magyarországi kitelepítésekre, az ötvenhat utáni megtorlások trianoni határokon túli, többek között erdélyi változatára.

Ez utóbbinak részese volt népes családjával Visky András, a mindössze kilenc hónapon belül immár ötödik kiadását megélő sikerkönyv, a Kitelepítés című regény szerzője. Az ilyen rövid időn belüli sokadik utánnyomás persze jelentheti azt is, hogy a Jelenkor kiadó valamiért túlságosan óvatos volt a nyomdától rendelt példányszámokat illetően, de ha így is volt, javára írható, hogy legalább nem hagyta kielégítetlenül a szerző számára is várakozáson felüli olvasói igényeket. A legújabb kiadást egy kerekasztal-beszélgetéssel ünnepelték meg, melynek résztvevői a szerző mellett a szintén Erdélyben felnőtt író Ugron Zsolna, valamint Balog Zoltán református püspök és a narrátor szerepében Ablonczy Bálint újságíró voltak.
A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Házának dísztermét zsúfolásig töltötte a döntően ötven felettiekből álló tömeg. Az 1956-os forradalom után Erdélyben Visky András református lelkész édesapját egy koncepciós perben huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, melyből kilenc évet le is töltött. Halmozott bűnlajstroma, hogy egyrészt szimpatizált a magyarországi felkeléssel, másrészt lelkipásztorként nyilvánvalóan nem osztotta a hatalom hivatalos ateizmusát, harmadrészt eredendő bűne, hogy magyar!
Osztrák származású feleségét hét gyermekükkel, mint „ellenséges elemeket” a Duna-deltával határos sztyeppevidék lágereibe deportálták évekre. Igazolványaikba a kényszerlakhely román megnevezésének (domiciliu obligatoriu) rövidítését (D. O.) pecsételték, amely románosan ejtve „deo”, amely latin nyelven más értelmű szó lenne. A hívő ember számára e véletlen nem jelenthetett mást, mint hogy Istent szándéka szerint történik mindez velük.
Istennel vitatkozni lehet, de az istentagadás a legvészterhesebb időszakban sem lehetett számukra opció – nyilatkozott Visky András, aki családja gyerekként átélt történetét meséli el regényében, rendkívül érzékenyen megmutatva az akkori valóság lelki, szellemi aspektusait a tapasztalati tények elbeszélése mellett. A túlélésük egyik elsőrendű záloga az az összetartó szeretet volt, amelynek központi alakja az édesanya alakja, a másik a humor – fejtette ki a szerző.