„Mi a különbség a verő- és a vőlegény között?” – teszik fel a kérdést az előadás elején, amire meg is kapjuk nyomban a választ: „Semmi, mindkettő Bicska Maxi”. Körülötte forog az izgalmas történet – a színpad is – , ő a főszereplő, aki annak idején meghódította a világot, köszönhetően a legendás figurát megalkotó nagy színházmegújítónak, Bertolt Brechtnek, és nem utolsósorban a zeneszerzőnek, Kurt Weillnek is.
A világsiker egy évszázada töretlen, a szolnoki színház is már háromszor vitte színre az évtizedek alatt, 1970-ben, 1981-ben és 2023-ban, ezúttal Eszenyi Enikő rendezésében. A szerzők zsenialitásán túl az utóbbi időkben sok vihart kavart színész-rendező ellentmondásos személye bizonyára szintén nézőcsalogató. A Kossuth-díjas művész extremitásába már a nyitóképben beleütközünk, amikor a jövőt időző Avatarok a nézőtérről a színpadra kúsznak, majd levetve álarcukat, visszarepülnek az időben, hogy belesimuljanak a száz éve megírt, ám alaposan modernizált, Londonban zajló történetbe, jelezve, hogy az kortalan. (Valóban, hiszen az eredeti mű írója az évszázadokkal korábban élt, angol John Gay volt. Róla jegyezte meg Brecht-tanulmányában a neves színháztudós, író, irodalomtörténész, Hegedüs Géza, hogy
műve a korai kapitalizmus ma is felismerhető üzleti módszereinek haragos komikumba fordított tükre. Hőse az értelmes polgár, aki üzleti társulattá szervezi a koldusokat és a bűnözőket. Ebből az alapötletből formálta Brecht a maga vádló erejű, indulatokat kiváltó komédiáját.
Ami annyira jól sikerült, hogy napjainkban is megtölti a színházakat. Itt említjük meg, hogy a jeles német író átköltését Blum Tamás fordította le, és ezt a szolnoki teátrum felkérésére Forgách András költötte át. A legújabb verzióra sem lehet panaszunk, ugyanis kaptunk egy friss, élvezhető és sodró lendületű új Koldusoperát! A színészek kiválóan élnek a modernizált szöveg, zene és rendezés adta lehetőségekkel, az előadásban egy perc üresjárat sincs.
A főszereplő, Bicska Maxi alakját Barabás Botond hitelesen formázza meg, mintha a szerzők eleve rá szabták volna a szerepet. Eszenyi Enikő jó érzékkel választotta ki Barabás Botondot az összetett figura megjelenítésére, aki súlyos bűnözői múltja és jelene ellenére is szerethető. S olyan kinyilatkoztatásokkal lep meg bennünket, mint például „Élni bizalmi állás”, „Kétkezi munkások vagyunk” vagy „A világ aljassága végtelen.” De feltesz egy fontos kérdést is, ami akár a mának is szólhatna:
Mi egy bankrablás egy bankalapításhoz képest?
A színész-igazgató láthatóan kedvvel bújik bele Bicska Maxi bőrébe és mutatja meg annak ezer arcát. Felhőtlenül, igen sármosan játszik, énekel, táncol, és miközben a börtönben a bitófa felé bandukol, kezdjük megsajnálni, bár feltűnő, hogy milyen nyugodt és az akasztás előtt sem veszti el a fejét… Nem sokkal később ki is derül, mindvégig fölöslegesen aggódtunk, mert az utolsó pillanatban kegyelmet kap. Lehet, titkon remélte, hogy bűneiért nem is járhat kötél?
Kedvese, szerelme, a Koldushálózatot működtető cégtulajdonos, a kolduskirály lánya, Polly Peacock – akit titokban vett el – ártatlanul teszi fel a kérdést férjének, az alvilág urának: „Te egy szörnyeteg vagy?”, de erre nem kapunk választ Bicska Maxitól, akiről kiderül, van másik felesége is, Lucy, a londoni rendőrfőkapitány, Tigris Brown lánya. Mindkét nő harcol érte – ez az egyik legjobb jelenet a darabban. Bíró Panna Dominika kedvesen és bájosan naivan jeleníti meg a szerelmes Pollyt, míg Molnár Nikolett a dörzsöltebb, közönségesebb, de szintén szerelmes Lucyt, lehengerlően hitelesen. Jól kiegészíti egymást a két karakter. Az apjukat játszó Schnell Ádám (Peacock) és Dósa Mátyás (Tigris Brown) egyenletesen magas színvonalon élik bele magukat a szerepükbe. De a koldusok és a rosszlányok – élükön Radó Denise-zel, Mészáros Istvánnal és Zelei Gáborral – is elhitették velünk, hogy a Sohóban vagy a londoni alvilágban járunk. Ebben segítettek a jelmezek és a díszletek, Szűcs Edit és Antal Csaba munkái is.
Borítókép: Rendkívüli erővel vitte színre Bicska Maxi alakját Barabás Botond (Fotó: László Róbert)
