Varázsliget – családi kalandozás a mesék birodalmában a Vajdahunyad váránál
Az Egyszervolt Mesezenekar élő zenés koncertjén Süsü, Gombóc Artúr és a Nagy Ho-Ho Horgász óriásbábjával is találkozhatnak a gyerekek a Szent István-napi ünnepségsorozat ideje alatt a Vajdahunyad váránál. Augusztus 18–20. között idén is a csodák helyszíne lesz a Varázsliget, ahol mesekiállítás, cirkuszi játszóház, hazai és nemzetközi fesztiválok artistái gondoskodnak a legkisebbek szórakoztatásáról.
Emellett éppúgy varázslatos szórakozást ígér a tavalyi közönségkedvenc herceg- és hercegnőképző program, valamint a vásári mutatványokat, bűvész- és zsonglőrszámokat előadó Tűzmadarak csoport produkciója is.
A programkínálat részeként a közönség láthatja a Tintaló Társulat mini bábszínházát, a vállalkozó kedvűek a Varázsliget időkapszulájának segítségével pedig akár üzenetet is küldhetnek a jövőbe. Külön érdekesség lesz még a Magyar Honvédség kitelepülése, ahol a katonai járművek és fegyverek technikai bemutatója mellett szabadon kipróbálható lesz egy repülőgép-szimulátor és a lézerlövészet is.
Hősök útja – 7 sorsfordító döntés históriája a budai Várban
Hét sorsfordító döntés históriája, hét magyar hős hét hősies tettének története elevenedik meg az elmúlt ezer évből a Hősök útja programsorozatban a budai Várban, a Tóth Árpád sétányon. Augusztus 19-én és 20-án közel 150 szereplő – hagyományőrző csoportok és színészek – 10-15 perces jelenetei teszik testközelből átélhetővé a magyar történelem hősies pillanatait kicsik és nagyok számára egyaránt. Szent István király taktikus diplomáciai lépései, Szent László hősies önfeláldozása, Hunyadi János törököt megállító gyors helyzetfelismerése, az egri várvédő nők hősiessége, Kossuth követének halálmegvető konspirációja, Muhr Ottmár magyar huszárezredesnek az I. világháború menetét megváltoztató önfeláldozása és a Donnál harcoló 2. Magyar Hadsereg századosának, Duska Lászlónak katonáit mentő, hadbíróságot kockáztató parancsa is életre kel. Az izgalmas jelenetek élménye mellett a látogatók a Hősök útja szelfipontján történelmi alakok virtuális társaságában készített fotókkal örökíthetik meg az ünnepi pillanatokat.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!