„A szakrális származású, küldetéstudattal rendelkező magyar nagyfejedelmek leszármazottjairól van szó, a Turul nemzetség királylányairól, akik Szent István, Szent Imre és Szent László szentté avatása után a Szent Királyok nemzetségének nevezték magukat” – mondta köszöntő beszédében Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója, tiszteletbeli elnöke. Hangsúlyozta:
a vér szava rendkívüli volt ebben a korban, mert a nemzetségeken, családokon belül időről időre az Ég küldöttje tudat mellett megjelent az alkalmasság és a karizma is, amely az Árpád-dinasztiát kiemelte a környezetéből.
A házasodási paletta Szent Istvánnal vált nemzetközivé, és az Árpád-házi királyok, trónörökösök, hercegek leginkább külföldi dinasztiákkal kötöttek házasságot. A magyar sors az volt, hogy egy hatalmi vákuumban foglaltak vissza-visszatérően új hazát, és ezt a háromszöget abban a korban meghatározta Bizánc, a Keleti Frank Királyság és a Kijevi Rusz.
Kásler professzor kiemelte, hogy a dinasztikus kapcsolatoknak elsősorban politikai okai voltak, ezeken túlmenően kulturális következmények is jelentkeztek,
és mivel a kultúra az egész univerzumot egységesen magyarázni képes kereszténységre épült fel, a misszió alapja a kereszténység, az ideológia és a kultúra a legszorosabb értelemben összefüggött. Ha pedig a dinasztikus kapcsolatokat nézzük, feltűnő, hogy az Árpád-házzal a korabeli nagyhatalmak rendkívül szívesen házasodtak.
S amíg Gizellán kívül Aragóniai Beatrixig az idegenből jött magyar királynék a történelemre és kultúrára nemigen gyakoroltak hatást, addig a magyar királylányoknak máig ható jelentős befolyásuk volt – szögezte le Kásler Miklós.
Az előadások az egyes magyar királylányok életútjának és legendáik kialakulásának követésével tágabb eszmetörténeti perspektívából bepillantást nyújtanak a középkori mentalitás, szellemi légkör és gondolkodásmód néhány fontos, ma is értékeket hordozó sajátosságába.
Borítókép: Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója, tiszteletbeli elnöke (Forrás: Magyarságkutató)
