A 10. Malter Rövidfilmfesztivál óriási érdeklődés mellett zajlott

Jubileumi rendezvényéhez érkezett idén ősszel a Malter Rövidfilmfesztivál. Ez a különleges filmes seregszemle, melyet Hutanu Emil indított útjára, és kezdetben más néven futott, hét esztendeje várja már Malterként a debreceni Apolló moziban az alkotókat és a közönséget.

2023. 10. 15. 18:00
10. Malter Rövidfilmfesztivál, Debrecen
10. Malter Rövidfilmfesztivál, Debrecen Forrás: Dehir.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tizedik fesztivál vetítései hatalmas érdeklődés mellett futottak, gyakorlatilag szinte minden blokk telt házat vonzott. Külön színt jelentett a debreceni,vagy a Debrecenhez kötődő alkotók munkáinak bemutatása, ebben a kategóriában négy filmet láthatott a közönség. A Malter rövidfilmfesztiválon a zsűri döntése alapján közel harminc filmet vetítettek. A zsűrit évek Váró Kata Anna filmesztéta, Fejér Tamás, az Apolló mozi vezetője és Szénási Miklós író-újságíró, a Dehir.hu főszerkesztője alkotja.

A Malter Rövidfilmfesztivál első helyezettje, Riba Gery Fejér Tamástól vette át a díjat
A Malter rövidfilmfesztivál első helyezettje, Riba Gery Fejér Tamástól vette át a díjat. Fotó: Dehir.hu


A rendezvény idén több módon is megszólította a fiatalokat: három debreceni középiskola – az Ady Endre, a Kós Károly és a Tóth Árpád nevét viselő intézmények – diákzsűrije is díjazta kedvenceit, ahogy hagyományosan a Debreceni Egyetem kommunikáció szakos hallgató is. 
A Maltert plakátverseny és a nagy fesztiválok hangulatát megidéző show-elem, egy hatalmas limuzin is színesítette az Apolló előtt, mely segítségével az érdeklődők kipróbálhatták, milyen lehet „sztárként” megérkezni egy ilyen rendezvényre.

A szombat esti díjkiosztó ünnepségen Hajdu Szabolcs rendező a fesztivál fővédnökeként arra biztatta az alkotókat, hogy merjenek kísérletezni, és merjék innovatív módon megújítani a filmnyelvet,

hiszen a mobiltelefonok korában új lehetőségek nyílnak előttük. Lakó Zsigmond, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Művészeti Központjának igazgatója, a Debreceni Egyetemi Színház vezetője a tanárok szerepére hívta fel a figyelmet, akik segíthetnek a fiatal alkotóknak abban, hogy megtalálják az útjukat. 

Az idei Malteren a szokásosnál is több különdíj talált gazdára.

A Kós Károly diákzsűrije Horgas Rebeka Noémi filmjét, a Ki nevet a végén? című művet díjazta, a Tóth Árpád-gimnázium tanulói Az utolsó éjjelt, Riba Gery alkotását. Az Ady-gimnázium a legjobb női és férfialakításokat értékelte: Szőke Abigél (Ki mint veti ágyát, Az elveszíthető dolgok szeretete) és Varga Tamás (A szépség) nyerte ezeket a díjakat. A Csokonai Nemzeti Színház különdíját a Széllel szemben című filmért Chilton Flóra kapta. A Modem különdíját Konkol Máté a Ki mint veti ágyát című filmért. A Campus Rádió különdíját Pauló-Varga Ákos és a Reklámzaj, az Alföld Televízió különdíját Riba Gery és Az utolsó éjjel, a Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszék különdíját Flaisz Vanda és a Még egyszer utoljára, a Főnix Rendezvényszervező Kft. különdíját Sipos Bence és az Alma mater kapta, a Médiacentrum Debrecen különdíját Tímár Zoltán Krisztofer és az Egy borús nap című film, a Hajdú-Bihari Napló és a Haon különdíját Ladányi Jancsó Jákob és Az elveszíthető dolgok szeretete kapta. A közönségszavazáson Chilton Flóra filmje, a Széllel szemben nyert. A zsűri ötvenezer forintos különdíját a Ki nevet a végén? című filmért Horgas Rebeka Noémi kapta.

A harmadik helyezést Karácsony Péter két filmje nyerte megosztva: A kis hatalmasok és Vasárnapi emberrablás. A második helyen Dér Zsolt filmje, a Dub hard végzett. Az első díjat Riba Gery és Az utolsó éjjel nyerte el.

Az első három helyezett pénzdíját Debrecen város önkormányzatának támogatása tette lehetővé: a harmadik helyezett 100, a második 150, az első 250 ezer forintot kapott.

 

Borítókép: Idén tízéves a Malter rövidfilmfesztivál (Fotó: Dehir.hu)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.