Éppen október 20-án múlt fél évszázada, hogy ünnepélyesen átadták a Sydney-i Operaház extravagáns, hajóvitorlákat szimbolizáló épületét. Bizonyos információk szerint az épp Ausztráliában turnézó, minőségi rockdzsesszt zászlajára tűző Syrius együttes kapott felkérést a megnyitóra egy huszonöt-harminc perces táncszvit megírásával, illetve annak élő bemutatójával.

– Ez nem egészen így történt, és ez egyébként a Syriusról szóló kudarcos történetek zömével így van
– cáfolta a régóta keringő urbánus legendát Wagner Sára, aki kora gyermekkora óta rajongója, később kutatója a hetvenes évek elejétől fajsúlyosabb muzsikára váltó formáció három esztendejének. A történet a fikcióval szemben azonban úgy alakult, hogy Peter Sculthorpe ausztrál zeneszerző 1972 és 1973 között a Rites of Passage című művén dolgozott, amelyet egyesek operának tekintenek, mások zenés színházi műnek. Akárminek is nevezzük, tény, hogy a szerző csúszott a befejezéssel; ám ha időben el is készül, nem biztos, hogy az operaház műsorra tűzi.
Wagner Sára a Syriust érintően azt is elárulta, hogy a zenekar több alkalommal játszotta Sculthorpe Love 201 című zenés-táncos művét, így az Aquarius egyetemi fesztiválon, Canberrában is, ahol az újságcikkek tanúsága szerint is nagy sikert arattak. Ezt a fesztivált „Woodstock ausztrál fiának” is nevezték akkoriban, amely háborúellenességet, valamint alternatív életstílust hirdetett.
– A Syriust kulturális-társadalmi jelenségként érdemes megközelíteni azért, hogy megérthessük a jelentőségét és azt, miért van a zenéjüknek mai napig erős hatása. És ezt nem csak a nosztalgia miatt mondom – tette hozzá.
– A Syrius azért tűnt és tűnik ki a sorból, mert itthon elsőként játszott progresszív rockot, rockdzsesszt, amely stílusok komoly hangszertudást és kreativitást kívánnak meg
– emelte ki a kultúrakutató-újságíró.
Wagner szerint a zenekar különlegességét a szaxofon és a fuvola megjelenése is erősítette, amely az államszocialista populáris zene színterén ekkor még szokatlan volt. Ehhez kapcsolódik, hogy a Syrius közel egy évet Ausztráliában töltött, ahol – megelőzve a monopolista Magyar Hanglemezgyártó Vállalatot – egyetlen nagylemezüket kiadhatták.
– Összességében a Syrius „hibrid” stílusa, az akkor egyéninek számító hangszerapparátus és az improvizáció önmagában elégnek bizonyult ahhoz, hogy a Syriust különlegesnek tartsuk
– húzta alá Wagner Sára, kiegészítve, hogy akkor még Orszáczky karizmatikus személyiségéről és Ráduly magával ragadó, egészen átszellemült előadásmódjáról nem is esett szó.