Kudarcos történet-e a Syrius?

Öt különböző zenei világból (blues, dzsessz, rock, táncdal, klasszikus zene) érkező zenész, nevezetesen Baronits Zsolt és Ráduly Mihály szaxofonosok, Pataki László billentyűs hangszeres, Orszáczky „Jackie” Miklós basszusgitáros-énekes, valamint Veszelinov András dobos létrehozott egy egészen különleges, közös zenei nyelvet, gondolkodást, amely remekül működött. Így alakult meg, vagy inkább át 1970 elején a „klasszikusnak” is nevezett Syrius együttes, amelynek zenéje, társadalmi hatása túlmutat az időközben felnövekedett generációkon. Wagner Sára kultúrakutató újságíró, PhD-hallgató úgy lett gyermekként a zenekar rajongója, később kutatója, hogy élőben soha nem láthatta-hallhatta az emblematikus formációt.

A Syrius zenekar Fotó: Urbán Tamás

Éppen október 20-án múlt fél évszázada, hogy ünnepélyesen átadták a Sydney-i Operaház extravagáns, hajóvitorlákat szimbolizáló épületét. Bizonyos információk szerint az épp Ausztráliában turnézó, minőségi rockdzsesszt zászlajára tűző Syrius együttes kapott felkérést a megnyitóra egy huszonöt-harminc perces táncszvit megírásával, illetve annak élő bemutatójával. 

Wagner Sára a Syrius történetét kutatja (A szerző felvéltele)

– Ez nem egészen így történt, és ez egyébként a Syriusról szóló kudarcos történetek zömével így van 

– cáfolta a régóta keringő urbánus legendát Wagner Sára, aki kora gyermekkora óta rajongója, később kutatója a hetvenes évek elejétől fajsúlyosabb muzsikára váltó formáció három esztendejének. A történet a fikcióval szemben azonban úgy alakult, hogy Peter Sculthorpe ausztrál zeneszerző 1972 és 1973 között a Rites of Passage című művén dolgozott, amelyet egyesek operának tekintenek, mások zenés színházi műnek. Akárminek is nevezzük, tény, hogy a szerző csúszott a befejezéssel; ám ha időben el is készül, nem biztos, hogy az operaház műsorra tűzi.

 Wagner Sára a Syriust érintően azt is elárulta, hogy a zenekar több alkalommal játszotta Sculthorpe Love 201 című zenés-táncos művét, így az Aquarius egyetemi fesztiválon, Canberrában is, ahol az újságcikkek tanúsága szerint is nagy sikert arattak. Ezt a fesztivált „Woodstock ausztrál fiának” is nevezték akkoriban, amely háborúellenességet, valamint alternatív életstílust hirdetett. 

– A Syriust kulturális-társadalmi jelenségként érdemes megközelíteni azért, hogy megérthessük a jelentőségét és azt, miért van a zenéjüknek mai napig erős hatása. És ezt nem csak a nosztalgia miatt mondom – tette hozzá. 

– A Syrius azért tűnt és tűnik ki a sorból, mert itthon elsőként játszott progresszív rockot, rockdzsesszt, amely stílusok komoly hangszertudást és kreativitást kívánnak meg

 – emelte ki a kultúrakutató-újságíró. 

Wagner szerint a zenekar különlegességét a szaxofon és a fuvola megjelenése is erősítette, amely az államszocialista populáris zene színterén ekkor még szokatlan volt. Ehhez kapcsolódik, hogy a Syrius közel egy évet Ausztráliában töltött, ahol – megelőzve a monopolista Magyar Hanglemezgyártó Vállalatot – egyetlen nagylemezüket kiadhatták. 

– Összességében a Syrius „hibrid” stílusa, az akkor egyéninek számító hangszerapparátus és az improvizáció önmagában elégnek bizonyult ahhoz, hogy a Syriust különlegesnek tartsuk

 – húzta alá Wagner Sára, kiegészítve, hogy akkor még Orszáczky karizmatikus személyiségéről és Ráduly magával ragadó, egészen átszellemült előadásmódjáról nem is esett szó. 

– Nem a világsztárságot tartom fontosnak a zenekar esetében, és szerintem nem is vágytak volna rá – vélekedett Wagner, hozzáfűzve, nem lehet valójában tudni, mi történt volna velük odakint. Kifejtette: – Ráduly Mihály kiment Amerikába, mégis abbahagyta a zenélést, pedig nem akármilyen formációkban játszott, és nem akármilyen zenészek érdeklődtek iránta, illetve akartak vele együtt zenélni. Orszáczky pedig komoly sikereket ért el Ausztráliában. Ráadásul a progresszív rock és a fúzió aranykora nem tartott sokáig, nem biztos, hogy lett volna piaci kereslet erre a zenére; a nyugati zenekarok mellett nehéz lett volna érvényesülni. Lehet találgatni – folytatta az eszmefuttatást –, hogy egyáltalán együtt maradt volna-e a zenekar vagy stílust váltott volna. A vasfüggönynek és a Kádár-rendszernek természetesen megvoltak a maga sajátosságai és hatásai, de nem biztos, hogy sokkal könnyebb a kapitalista zenei piac által diktált szabályok között eligazodni, ráadásul úgy, hogy közben a zene eredeti, a zenész pedig önazonos is maradjon. 

A Syrius zenekar a saját „történelmi” kontextusában tudott olyan lenni, amilyen, és tudott úgy szólni, ahogy.

 Szerintem a Syrius nem kudarctörténet – összegezte a kutató. 

Hogy mennyire lehet az öt kiváló zenész sorsszerű egymásra találásáról beszélni, Wagner Sára szerint – Ráduly Mihály gondolatait idézve ‒ az öt különböző zenei világból (blues, dzsessz, rock, táncdal, klasszikus zene) érkező zenész létrehozott egy egészen különleges, közös zenei nyelvet, gondolkodást, amely remekül működött. Az összeérés fontos része Baronits Zsolt menedzseri képessége és táncdalos múltja, aki szakmai kapcsolatait vélhetően már az előző felállásokkal megalapozta. Külön szerencse, hogy az Ausztráliából érkező Charles Fisher menedzser felfigyelt a zenekarra és kivitte őket Ausztráliába.

Wagner Sára, az Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszék PhD-hallgatója óriási energiákat mozgósítva napjainkban is kutatja a zenekar történetének „klasszikusnak” is nevezett 1970 és 1973 közötti időszakát, olyannyira, hogy doktori disszertációját is a szocializmus underground zenei kultúrájának témaköréből írja. 

– Ezen a zenén nőttem fel. Számomra a Syrius az érték viszonyítási pontja és az identitásom része, ahogy édesapám számára is az. Annyira megfogott ez a fajta elköteleződés, ahogy ő, Wagner László viszonyul ehhez a zenéhez, valamint Ráduly és Orszáczky személyéhez és zeneiségéhez, hogy nem hagyott nyugodni ez a jelenség. Hozzátette: – Nagyon megszerettem a Syriust, és nagyon érdekelt, mi lehet az oka annak, hogy valaminek ilyen mély hatása van. Erre próbálok választ adni a disszertációban, amit hamarosan befejezek. Bár a kutatás kimeríthetetlen, számos témához kapcsolódik. Például a hatvanas évek végi diákmozgalmakhoz és nyugati ifjúsági kultúrákhoz, azoknak az itthoni lecsapódásához, az underground kultúra és az ellenkultúra meghatározásának képlékenységéhez, a progresszív rock és a fúzió stílusainak történetéhez, az államszocialista hanglemezipar működéséhez – magyarázta.  – Közben meg nagyon érdekes az is, hogy például Ausztráliában, ugyanebben az időszakban mit neveztek ellenkultúrának és undergroundnak, milyen nyilvánosság épült fel köré, és hogy ebben a hálózatban a Syrius milyen helyet töltött be – hívta fel a figyelmet a kutató.
 

Wagner Sára szerint a Syriusról számos olyan dokumentum létezik, amely nem hozzáférhető, s úgy tűnik, az őrző nem is kívánja mindezt megosztani a nyilvánossággal.

 Szerencsére azonban az eddig feltárt dokumentumok egész sora elérhető. Mindenképp említésre méltó, hogy a Wagner László szervezte gödi jazznapokon évről évre a legkülönlegesebb magyar zenészek mutathatják meg magukat, köztük a zenekar zenei örökségét ápoló Syrius Legacy formáció is. Jó hír továbbá, hogy néhány héten belül az egyik televíziós csatorna műsorra tűzi a Syrius együttes történetét. – Rengeteg dokumentumot gyűjtöttem össze az évek alatt, és bízom benne, hogy ezek majd lassacskán mindenki által elérhetők lesznek. A disszertáció is voltaképp a megőrzést szolgálja, és remélem, hogy előbb-utóbb – jó lenne angol nyelven – könyv is születik belőle.

Borítókép: A Syrius zenekar (Fotó: Urbán Tamás)