– Ötven éve az Edda Művek frontembere, személye összeforrt az együttessel. Mennyire lehet megfelelni az öt évtizedes rajongói elvárásoknak?
– Az ember folyamatosan szeretetet kap, ez nagyon jó érzés, de valóban kialakulnak olyan elvárások, amelyeket kellő lelki erővel kell kezelni minden előadóművésznek. A test–lélek–szellem hármasságát megélni és egyensúlyban tartani bitang nehéz feladat. A színpadi lét mellett meg kell élni a családi életemet, a magánéletemet is. Mindezt arányban tartani nem könnyű, ezért fontos, hogy legyen egy igazi társ mellettünk, aki segít. A feleségem, Orsi ilyen, rá mindenben lehet számítani. Hogyha valakit az eddás életem érdekel, akkor mindenre választ talál az Edda 35 albumán. Ott vagyok az igazi Pataky Attila, az Edda énekese, szövegírója, ideológusa, mindenese. A másik Pataky Attila pedig pontosan olyan, mint bárki más, aki itt lakik az utcában vagy több száz kilométerrel odébb. Ugyanúgy esek-kelek, keresem a boldogságot, mint más emberek.
– Mégis miben más az Edda énekesének élete?
– Csak annyiban, hogy magamat az énekléssel fejezem ki, és akkor vagyok a legboldogabb, amikor énekelhetek. Ami az évek alatt megváltozott, csupán annyi, hogy ma még tudatosabban teszem a dolgom, mint korábban. Sokkal pontosabban tudom, honnan jöttem, miért vagyok itt és hogy merre tartok. Minden erőmmel azon vagyok, hogy a nemzetemet szolgáljam mindazzal, amit a Jóisten adott nekem. Nagy lehetőséget kaptam azzal, hogy ezreknek, százezreknek, millióknak énekelhetek. Kétszázötven dal, 35 nagylemez – közülük hét platina és négy gyémánt – áll mögöttünk, én pedig ötven éve énekelek.
– Hogyan is kezdődött az Edda Művek öt évtizede?
– 1974-ben épp megalakult az Edda, amikor a frontembert behívták katonának, ezért a csapat énekest keresett. Így kerültem be az alakuló együttesbe. A Halász József, Beély Katalin, Ferenczi Zoltán, Fancsik Zoltán alkotta csapatban pillanatok alatt énekessé váltam. Onnan indult el az az út, amely máig tart.
Zenésztársaim hozták magukkal mindazt, ami az egyetemista létükből adódott, én pedig azt raktam bele, amit az építőipari technikumból és a sportból hoztam: az akaraterőt.
Mindezek összeadódtak, így nem volt előttünk lehetetlen. Az év végére elkészültek az első saját dalaink is, többek között a Húzd meg magad, amely hamar sláger lett. Egymást után jöttek a bulik, a klubok, a gólyabálok. Hamar beszálltam a koncertszervezésbe és beindultunk a megyében. Fél év alatt ismertek lettünk, mert nem linkeskedtük el a dolgokat.
– Mi vetett végett ennek az első formációnak?
– Az, hogy az egyetemisták életében eljött az idő, amikor választani kellett és pályára kellett állni. Én mindenképpen a professzionális zenélés útjára kívántam lépni, nagyban folytatni mindazt, amit együtt elkezdtünk. Egyetemista zenésztársaim viszont nem ezt az utat választották.
Így Miskolc legjobb zenészeit kerestem fel, hogy rábírjam őket arra, hogy az Eddában folytassák. Akkor jött létre az Edda Művek, az úgynevezett »bakancsos« Edda.
Emlékszem, az Ecseri piacról vettünk régi kohászbakancsokat és más katonai cuccokat, amelyekben megjelentünk a koncerteken, bemutatva, hogy nem csak háborúzni lehet bennük.
– Ez volt a második nagy korszak, az igazi aranykor kezdte.
– Pontosan, 1978-tól Slamovits Istvánnal, Barta Alfonzzal, Zselencz Lászlóval és Csapó Györggyel ment az együttes. Ezekben az években elképesztő módon szerettük egymást. Örültünk, boldogok voltunk, amikor megszólalt egy új dal. Bennünk volt a bizonyítani vágyás, rendesen megtartottuk a zenekari próbáinkat. Éjjel-nappal zenéltünk, mert csak a melóban hittünk. Mi ezt hoztuk magunkkal a Lenin Kohászati Művekből, mert ott megtanultuk, hogy dolgozni kell, ha boldogulni szeretnénk. Az eredmény nem is maradt el, egyre több helyre hívtak el bennünket. Eljutottunk Csepelre, Gyöngyösre, Nyíregyházára, majd Budapestre, az Ifjúsági Parkba is. Ott sokan elcsodálkoztak azon, hogy mennyire kész együttesként érkeztünk. Mentünk, zenéltünk és mindenhol bizonyítottunk. Kicsit olyanok voltunk, mint Rambo: kifestettük az arcunkat, megkötöttük fejünkön a kendőt és fel a színpadra! Aztán, amikor vége lett a koncertnek, varázsütésre eltűntünk, mert fárasztó kétszáz kilométer állt előttünk az éjszakában. Ekkor kaptunk lehetőséget egy kislemez megjelentetésére, ezen volt a Minden sarkon és az Álom című dalunk, amely hatalmasat ütött, óriási példányszámban fogyott el. A Hungarotonnál először el sem akarták hinni, hogy ennyire keresik a lemezt.
– Akkor a lemezkiadás nem ment könnyen. Ezzel sikerült meggyőzni a Hungaroton vezetőit egy nagylemezről?
– Erdős Péter jópofa vidéki gyerekeknek tartott minket. Kaptunk egy lehetőséget, hogy készíthetünk egy nagylemezt, feltéve ha van elég saját számunk. Volt bőven, így egy hét alatt felvettük az Edda első albumát. Olyan dalok voltak rajta, mint az Elhagyom a várost vagy az Álmodtam egy világot. A második lemeznél pedig a tapasztaltabb zenészek kiokosítottak bennünket, hogy pontosan miként és milyen dalokat kell beadni.
– Hogy történt mindez?
– Kellett két nagyon kemény számot írni az albumra, amit aztán úgyis kihúznak, de a többit rajta hagyják. Így készültünk mi is. Beadtuk a Vadkutya és az Engedjetek saját utamon című szerzeményeinket, amelyeket aztán nem is hagyott jóvá a bírálóbizottság, de legalább a többi bent maradt! Így a Torony és az Ítélet is, amelyekért nagyon szurkoltam, hogy megjelenhessenek.
Így működött az akkori lemezkiadás, ezt nem kell tagadni. Akik ezen a rendszeren belül léteztek, azok így próbálták megtalálni a boldogságukat.
Mi is megtaláltuk. Lehet, hogy a fáskamrában, de megszülettek azok az örök érvényű rockdalok, amelyek ma is sokak kedvencei.
– A „bakancsos” Edda felállása azonban öt év után megváltozott.
– Igen, 1983. december 17-ig tartott mindez, akkor Slamóval elváltunk egymástól. Ő először a U2-féle zenei irányba indult el, majd dzsesszesebb, rockosabb zenét szeretett volna játszani. Megpróbálkoztam vele, de fél év alatt kiderült, hogy az számomra teljesen életidegen. Ez volt a szakadás fő oka is. Hat hónapos „gyűrődés” után nekiálltam az új daloknak, immár Donászy Tiborral, Alapi Istvánnal, Pethő Gáborral és Gömöry Zsolttal, aki negyven éve a szerzőtársam is.
– Öt évtized hosszú idő, hogyhogy nem fáradt bele a zenélésbe?
– Büszke vagyok arra, hogy sohasem adtam fel. Voltak körülöttem olyan emberek, akik jószándékúan, de azt mondták, hogy negyven-ötven évesen majd lejjebb fogok adni ebből a nagy rock and roll életérzésből, és bele fogok unni a koncertezésbe. Óriásit tévedtek, ma fontosabb, mint a kezdeteknél volt.
Ma is pörgök, teszem a dolgom annak ellenére is, hogy minden siker és csillogás ellenére elképesztő monotónia van ebben a hivatásban is. De bárhol is álljak színpadra, mindenütt igyekszem belecsempészni a hitvallásomat, a magyarságtudatomat, a Kárpát-medence imádatomat és az életszeretetemet.
Minden percért örülök és hálás vagyok érte. Édesanyám ugyanis megtanított arra, hogy szükségesek a nagy tervek, de minden nap minden boldogságmorzsáért hajolj le! Hiszen ki garantálja, hogy mit hoz a holnap? Bárki pillanatokat alatt eltűnhet, de addig amíg itt vagyunk, legyünk boldogok, örüljünk egymásnak.
– Ma ez a békés szemlélet talán kevésbé van jelen az életünkben…
– Sajnos most, amikor háborús idők járnak, vannak, akik a háborúra esküsznek és a gyilkolásra. Mi, magyarok ebben a sötét, őrült világban szinte egyedül tartjuk a fáklyát, mint annyiszor a történelem során. Százszorosan büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, hogy ott lehetek az elöljárók között, és tehetem a dolgomat. Óriási tévedés ugyanis, ha valaki azt hiszi, hogy a dolgok maguktól megjavulnak. Nem fognak, nekünk kell változtatni rajtuk. Büszke vagyok arra, hogy itthon olyan politikusaink vannak, akik képviselik a békét, a józanságot. Akik nyugalmat, emberséges, élhető nemzetet akarnak építeni. Amíg ez a cél, addig én mindig ott leszek a harcosok első sorában.
Ne legyenek illúzióink, mi egyedül csak kis pontok vagyunk, de akik fel merik vállalni az értékeiket, és képesek értük harcolni, azok számára a győzelem sem fog elmaradni.
Együtt minden sikerülhet. Mindig a fény győz. A gyilkos mindig veszít! Nekünk, magyaroknak a legfontosabb feladatunk, hogy a Kárpát-medencébe elhozzuk a szeretetet és a szabadságot. Én ezt teszem a magam módján a dalaimmal, az Eddával immáron ötven éve. Zenésztársaimmal ezt fogjuk tenni március 9-én is a Papp László Sportarénában. Szeretetet adunk és szeretetet kapunk. A szeretet az egyetlen valóság, minden más csak illúzió.
Borítókép: Pataky Attila (Fotó: Bach Máté)
