Charles Hardin Holley – mert ez volt polgári neve – Texasban született. Alkata korántsem predesztinálta sztárságra: félénk és esetlen volt, arcát ormótlan szemüveg takarta, de zenélni nagyon tudott. Már tizenöt évesen kiválóan pengette a bendzsót, a mandolint és persze a gitárt egy countryduóban, de a bluest és a rhythm and bluest is magába szívta.
1955-ben a pályakezdő Elvis előtt léphettek fel, s Buddy azonnal tudta, milyen zenét akar ezután játszani.
Első kislemezét 1956-ban a Decca lemezcégnél készítette, de ott nem láttak benne fantáziát (akárcsak később a Beatlesben). Akadt viszont egy független menedzser, aki szárnyai alá vette, s a következő évben ki is jött az első „igazi” Buddy Holly-sláger, a That ll Be The Day. A borítón csak kísérőegyüttese, a Crickets nevét tüntették fel, hogy elkerüljék a pereskedést a Deccával, ahová az énekest elvileg még szerződés kötötte.
Buddy Holly nem csak kinézetével tűnt ki a kor előadói közül. Akkoriban szokatlan módon jobbára saját slágereit adta elő (a dalszerzés külön szakma volt, maga Elvis például soha egy dalt sem írt), s nemcsak énekelt, hanem a szólógitárt is ő pengette.
Mintegy ötven dalának szinte mindegyike sláger lett, számosat közülük a szakma legnagyobbjai dolgoztak fel.
A Not Fade Away a Rolling Stones, a Words Of Love a Beatles, az Oh, Boy Wanda Jackson, a Brown Eyed Handsome Man Chuck Berry, a Well Allright a Blind Faith műsorán szerepelt és még folytathatnánk a sort: Peggy Sue, Rave On, It Doesn t Matter Anymore.
Buddy Holly nagy sztár volt Amerikában, de még nagyobb Angliában: zenéje és előadásmódja fiatalok tízezrei számára bizonyította, hogy saját dalokkal is be lehet futni, s ehhez még az sem kell, hogy az ember olyan jóképű legyen, mint Elvis. Hank Marvin, a Shadows gitárosa Holly hatására vette első gitárját, John Lennon és Paul McCartney is sokat tanult tőle, nálunk a kezdő Szörényi Leventére hatott erősen.
Az énekes 1958 végén újabb hangzásokkal kezdett kísérletezni, ami a lemezeladások csökkenéséhez vezetett.
Holly mindenben váltani akart: megnősült, New Yorkba költözött, szakított együttesével és menedzserével is, aki keresetének nagy részét ellopta.
Hogy pénzt keressen, elvállalt egy turnét: 1959. február 3-án Richie Valens és Big Bopper társaságában éppen egy fellépésre tartott, amikor a repülőgép lezuhant és mindannyian életüket veszítették. Ez volt az első tragédia, amellyel a rock and rollért őrjöngő fiatalok szembesültek – a nap, amikor meghalt a zene, ahogy Don McLean énekelte American Pie című dalának refrénjében.
A végzetes balesetet követően újabb és újabb lemezei, demofelvételei, válogatások jelentek meg.
Dalainak kiadási jogát ádáz licitálás után 1975-ben Sir Paul McCartney szerezte meg,
így az ő egyébként sem sovány zsebe duzzad néhány centtel, valahányszor felcsendül Buddy Holly valamelyik dala. Holly – akit halála után az a megtiszteltetés ért, hogy a rocksztárok közül elsőként jelent meg az egész karrierjét átfogó lemezgyűjtemény – 1986-ban az első körben került be a Rock Halhatatlanjai közé, életéről természetesen film is készült.
Borítókép: Buddy Holly (Forrás: Getty Images)
