Kétszáz éve, 1824. április 19-én hunyt el Lord Byron, az európai romantikus költészet legkiemelkedőbb, a maga korában ünnepelt és szidalmazott egyénisége, akinek hatása felmérhetetlen volt a következő nemzedékekre.
Lord Byron élete
George Gordon Noel Byron Londonban született 1788. január 22-én, arisztokrata család sarjaként. Botrányos életű apja korán elhagyta családját, gyermekkora így nélkülözések közepette telt, szegénysége és sántasága miatt gyakran volt iskolatársai céltáblája. Tízévesen megörökölte a lord címet és a vagyont, ezután tanulás helyett inkább mulatni járt, de rengeteget olvasott, és megszerezte a magiszteri diplomát a cambridge-i Trinity College-ban. A féktelen és vad természetű fiatalember torz lába ellenére lovagolt és úszott, botrányhős hírében állt, biszexualitása miatt kétes szerelmi ügyekbe keveredett és több törvénytelen gyermeke volt.
Munkássága
Tünékeny darabok címmel 1806-ban jelentette meg első kötetét, a cinikus és erotikus munkát barátai tanácsára átdolgozta és A tétlenség órái címmel adta ki újra. Lord Byron bejárta Spanyolországot, Portugáliát, Görögországot és Törökországot, ahol a görög mitológia egyik mondája, Héró és Leandrosz legendája előtt tisztelegve átúszta a Hellészpontoszt.
Az utazások alatt írta meg Childe Harold című művét, amelynek 1812-es publikálása meghozta neki a világhírt, Berliozt és Lisztet is zenemű komponálására ihlette.
Angliába hazatérve a lordok házában két híres beszédet mondott, az egyiket a luddita géprombolók, a másikat az ír nép védelmében. 1815-ben feleségül vette Anne Isabella Milbanket, aki csillagászatot és matematikát is tanult, lányuk, Ada Augusta, ismertebb nevén Ada Lovelace az első számítógép-programozónak tekinthető. A házasság azonban nem tartott sokáig, Anne hűtlenségen kapta férjét, emiatt elvált, sőt fel is jelentette a költőt, hogy az saját féltestvérével folytat vérfertőző viszonyt.
Byron ezzel kitaszítottá vált a szalonokban, ezért a Genfi-tó partján keresett menedéket. Itt ismerkedett meg a költő Shelley-vel, és itt született a Manfred című drámai költeménye, valamint a savoyai herceg ellen fellépő, 16. századi genfi apátról, Francois Bonivard-ról szóló, A chilloni fogoly című elbeszélő költeménye. 1819-ben kezdte el írni nagy szatirikus verses regényét, a befejezetlenül maradt Don Juant. Svájcból a napfényes Itáliába költözött, itt fejezte be a Childe Haroldot, Velencében megismerkedett utolsó nagy szerelmével, a mindössze 19 éves, ám férjezett Teresa Guiccioli grófnővel, és részt vett a carbonarik szervezkedésében.
Amikor 1823-ban kitört a görög szabadságharc a törökök ellen, csatlakozott a felkelőkhöz, vagyona maradékát is nekik adta. A saját pénzén felfegyverzett csapattal 1824 elején Nyugat-Görögországban szállt partra, és már ekkor megírta saját sírversét. Lord Byron 1824. április 19-én halt meg mocsárlázban a nyugat-görögországi Meszolóngi (Missolonghi) városában. Holttestét végakarata ellenére bebalzsamozták és Angliába, Hucknallba vitték, belső szerveit egy kőurnában Meszolóngi egyik templomában helyezték el.
Miben mutatott újat?
Byron költői kifejezésben és nyelvezetében is újat hozott, szakított az akadémista verseléssel.
Dicsőítette a szabadságot és a szépséget, együtt érzett a gyöngékkel, de jellemző rá a híres „világfájdalom” is. Művészete nemcsak stílus, de életérzés és magatartás is volt, hatása a korra és az utókorra hatalmas. Merített belőle Goethe, Puskin, Victor Hugo, Baudelaire, Schopenhauer és Nietzsche, a magyar írók közül főleg Petőfire, Jókaira, Madáchra, Adyra, Szabó Dezsőre és Juhász Ferencre hatott. Verseit – többek között –- Liszt Ferenc és Verdi zenésítette meg.
Kosztolányi Dezső Byron-fordítása
A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központja számolt be nemrégiben a felfedezésről, miszerint egy 1904-ben, Kosztolányi Dezső által készített Byron-fordítás került elő, melynek idáig csak töredékei voltak ismertek.
