Mi a fehérvasárnap és milyen ősi szokás kötődik hozzá?

Egykor szerves része volt a húsvéti ünnepkörnek.

Komatál. Fotó: Hajdú-bihari Napló/Matey István

Régen kevesen lepődtek volna meg azon, ha húsvét táján beállított volna hozzájuk egy komájuk, kezében minden földi jóval megrakott tállal és egy üveg borral, a következő versikét mondva:

Komatálat hoztam, / Föl is aranyoztam. / Koma küldi komának, / Koma váltsa magának!

Mátkatálat vivő gyerekek az 1930-as években (Forrás: Wikimedia )

Ilyenkor persze illett elvenni a tálat és viszonozni a gesztust. Ahány tájegység volt, annyiféle komatál, néha nem is húsvétkor adták. De ha igen, jellemzően nem hiányozhatott róla a húsvéti tojás, a kalács, s a közepéről egy üveg ital, általában jóféle magyar bor. A felek ezzel egyfajta „vérszerződésként” sírig tartó barátságot fogadtak, amelyet sokan meg is tartottak. Ez volt a komatál küldés szokása, amelynek jellemző ideje a húsvét hetét lezáró fehérvasárnap volt, nyolc nappal nagyszombat után. 

A húsvét ugyanis a kereszténység legnagyobb ünnepeként nem pusztán néhány napig tart, hanem egy egész ünnepkört ölel fel, amely hamvazószerdától (idén február 14.), vagyis a nagyböjt kezdetétől pünkösdig tart, amely idén május 19-re esik. Az ünnep tetőpontja egyházi szempontból nem a locsolkodós húsvéthétfő vagy a vasárnap, hanem az úgynevezett szent három nap (nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat), az ezt követő hetet húsvét hetének, a pünkösdig tartó időszakot pedig húsvéti időnek nevezzük.  

A régi idők keresztény közösségeinek fehérvasárnap (dominica in albis) kitüntetett szereppel bírt, hiszen amellett, hogy hagyományosan ekkor áldoztak először a gyermekek, ezen a napon  (vagy már szombat este) vetették le a katekumenek, vagyis a nagyszombaton frissen megkereszteltek fehér ruhájukat, amelyet egy hétig viselniük kellett. Innen ered a nap neve is. A fehér Krisztus színe, s a lelki tisztaság jelképe, amelyet az ember a keresztség által nyert el.

A kereszténység első századaiban fehérvasárnapon az újonnan keresztelteket gyakran megvendégelték keresztszüleik, régiesen komáik, s ekkor a felek ünnepélyesen lelki rokonságot is kötöttek. 

Ez volt a komálás, ennek változataként alakult ki a fönt leírt koma-, illetve mátkatál küldés szokása. Utóbbi kifejezetten a lányok barátságát jelentette, de egyes tájegységeken legényeknek is küldhették a lányos háztól, világos jelét adva annak, hogy szívesen vennék az illető udvarlását.

A fehér lelkek ünnepét, húsvét második vasárnapját a katolikusok az aznapra kijelölt evangéliumi szakasz miatt Hitetlen Tamás vasárnapjának, illetve a béke vasárnapjának is nevezték. Ezen a napon hangoznak ugyanis el Krisztus békét hirdető mondatai, illetve Szent Tamás története, aki Jézus első megjelenésekor nem volt jelen, így nem hitte el, hogy valóban feltámadt az Úr. Második megjelenésekor azonban Krisztus először Tamáshoz fordult és arra kérte, saját kezével érintse meg sebeinek helyét, ezzel a kétkedő apostol számára is nyilvánvalóvá vált, hogy ki is áll előtte.  

A modernitás térnyerésével azonban a népszokások úgy halványodnak, akár a régi fotográfiák, s mára már a fehérvasárnapi hagyományok is történelmi emlékek csupán. Ám a szokásokat és a hajdani  elnevezéseket mégis érdemes évről évre felidéznünk, hiszen ezzel nemcsak tudásunk bővül, de jobban megismerhetjük őseink hétköznapjait, saját múltunkat is, amely mindig kihat a jövőre. És persze annak sincsen semmi akadálya, hogy újra élővé tegyük a régi hagyományokat, és legközelebb komatállal állítsunk be legjobb barátunkhoz!