Az előző Gastroblues fesztivál rendkívüli pillanataiból egy dupla DVD készült, amelyen nemcsak a nagyszínpadi koncertek, hanem klubkoncertek, templomi előadások és jamsessionök is helyet kaptak, sőt a jótékonysági főzőverseny pillanatait is rögzítették. A lemezbemutatón fellépett a Jamrebels, a T. Rogers Blues Band, a Loyal Apples’ Club, a Tornóczky All Access és a Milestone vendégelőadókkal. Gárdai Ádám hangsúlyozta, hogy a fesztivál szellemisége túlmutat a zenei élményeken. Az esemény a kárpátaljai testvérváros, Visk támogatására is fókuszált, különös figyelemmel a nehéz helyzetben lévő magyar óvodára és családokra.
A Gastroblues színpadán
Az évek folyamán fellépett a fesztiválon Manfred Mann’s Earth Band, a Jethro Tull, a Colosseum, a Ford Blues Band, Beth Hart, Eric Gales, Al Di Meola és Robben Ford, hogy csak néhány nevet említsünk. Az immár világszerte jegyzett eseményt 1993-ban Gárdai György indította el, és a legenda szerint kezdetben alig volt nagyobb egy házibulinál. Gárdai Ádám együtt nőtt fel a fesztivállal.
Fesztiváltól fesztiválig tart a szervezés – árulta el a főszervező. – Ha egy jeles évforduló következik, akkor már évekkel előtte tervezgetni kezdjük a programot és a megjelenő jubileumi kiadványok anyagát. A fő munkafolyamatokat édesapámmal végzem egész évben, amibe további családtagok is besegítenek. A fesztivál előtti hónapban és a helyi lebonyolításban már többen veszünk részt, de ez sem több 10-15 embernél – tette hozzá.
Idén harmincharmadik alkalommal várják a blues, a jazz, a rock, a gasztronómia híveit és a borbarátokat. Július első hetében Paks utcái élettel telnek meg, ahol izgalmas zenei és gasztronómiai programok várják az érdeklődőket. Az elmúlt években a blues és a jazz hazájából, az Egyesült Államokból, a hard rock szülőföldjéről, Nagy-Britanniából, Ausztráliából, az öreg kontinensről, továbbá a szomszédos államokból is érkeztek zenekarok. Minden évben láthatja a közönség a hazai élvonalhoz tartozókat, és a szervezők gondot fordítanak arra is, hogy az utánpótlás tehetséges szereplői vagy a már elfelejtett zenészek, együttesek is fellépési lehetőséget kapjanak.
Minden koncertet rögzítenek hangban és képben, ezekből készül a dupla DVD. A korongra már nem férő zeneszámok, esetenként teljes koncertek a fesztivál hirdetésmentes YouTube-csatornájára kerülnek, mely folyamatosan bővül. Hétfőtől csütörtökig klubkoncertek vannak, a nagyobb tömeg hétvégére érkezik. Pénteken kezdődnek a nagyszínpadi koncertek. Vannak akusztikus jellegű templomi koncertek is, ahol népzene is felcsendül.
– Korábban voltak sportprogramok és teljesítménytúrák, de a hangsúly a zenén és a gasztronómián van – részletezte Gárdai Ádám.
Főzőversenyt a kezdetektől rendeznek, ez mindig a fesztivál utolsó napjára esik. Mint mondta, Pakson elengedhetetlen a halászléfőző verseny, de néhány éve bevezették a borral készült ételek főzőversenyét is. 2009 nagy mérföldkő volt a fesztivál életében, ugyanis Guinness-rekordot döntöttek: egy időben, egy helyszínen összesen 149 borral készült étel került a vendégek tányérjába.
Néhány éve jótékonysági borkóstolókat is szerveznek, amelynek bevételét a kárpátaljai testvértelepülés, Visk magyar óvodájának fenntartására fordítják. A jótékonysági főzőversenyen a kóstolójegyekből is erre gyűlik össze a legtöbb pénz.