Justint (Nicholas Hoult) egy nagy médiafelhajtással kísért ügyhöz hívják be esküdt jelöltnek. A bíróságon tizenegy társával közösen kellene döntenie a barátnője meggyilkolásával vádolt, kétes múltú férfi (Gabriel Brasso) sorsáról, de legtöbb társához hasonlóan ő is kifogásokat keres állampolgári kötelezettsége alól, és inkább töltené az idejét várandós feleségével (Zoey Deutch). Az ügyész (Toni Collette) könnyű ítéletet vár, egyfelől mert maga is megvan győződve róla, hogy a vádlott egy veszélyes bűnöző, másfelől az ügy végkimenetelétől függ az államügyésszé váló kinevezése is. A nők elleni erőszakkal szembeni határozott fellépés könnyű szavazatokat ígér, de pervesztés esetén meginoghat a választók bizalma. Mindenki gyorsan túl akar lenni az ítéleten, mintha senkit sem érdekelne az igazság. Egyedül a védőügyvéd (Chris Messina) hisz őszintén védence ártatlanságában, nemcsak szakmai kötelességből, hanem személyes meggyőződésből is.
Clint Eastwood leforgatta a mai kor 12 dühös emberét
A tárgyalótermi drámákból tudhatjuk, hogy az esküdtek kiválasztása milyen kulcsfontosságú egy per végkimenetelében, még ha ezeket rendszerint játékfilmes túlzásokkal övezve is ismerjük meg. Az esküdteknek pártatlannak kell lenniük, és csupán a bemutatott bizonyítékok alapján kellene dönteniük, az ügyészek azonban nagyon is számolnak a befolyásolás lehetőségével (például egy fiatal nő nagyobb eséllyel ítél el egy kegyetlen gyilkossággal megvádolt férfit, vagy egy menedékhelyen dolgozó férfi egy drogterjesztő múlttal rendelkező vádlottat). Azzal azonban senki sem számol, hogy az egyik esküdt pontosan tudja, hogy a vádlott ártatlan: Justin a tárgyalás előrehaladtával rájön, hogy valójából ő okozta az áldozat halálát egy autóbalesetben, innentől pedig a bűntudata elől menekülve próbálja meggyőzni a társait is a vádlott ártatlanságáról, ám ügyelve rá, hogy közben ne essen rá a gyanú árnyéka.
Eastwood rengeteg emlékezetes bűnügyi filmet rendezett már (Titokzatos folyó, Véres munka), és az sem példa nélküli, hogy nagy döntéseket meghozó kisembereket (Gran Torino, Richard Jewell balladája) helyezzen a középpontba. Nem igazán érdeklik a formai kísérletezgetések sem, a legtöbb filmje sallangmentesen és céltudatosan bontja ki a választott témát, de a Kettes számú esküdtnél mintha új szintre emelte volna ezt a puritán komolyságot.
A forgatókönyv bivalyerős felütése tálcán kínálná, hogy a történet a hétköznapi valóságtól elrugaszkodott irányokat vegyen, Eastwood viszont minden olyan elemet mellőzött a filmből, ami elvihetné a fókuszt a morális dilemmákról.
Többször elhangzik, hogy a rendszer nem tökéletes, de a legjobb, ami lehetséges. Ezt értékelhetjük specifikusan az amerikai jogrendszer, vagy az amerikai társadalom kritikájaként is (mivel a film kifejezetten az esküdtszék intézményét vizsgálja, és több ponton is az amerikaiak befolyásolhatóságát és meghunyászkodását hangsúlyozza), érzésem szerint Eastwood mégis sokkal univerzálisabb állításokat fogalmaz meg az ember, a bűn, és az igazság kapcsán.
Fő sugalmazása, hogy a rendszer azért nem tökéletes, mert emberek alkotják, akik előítéletesek és folyton hibáznak – de ettől még nem feltétlenül lesznek rossz emberek, míg a helyes és a helytelen közti különbség sem olyan kristálytiszta, mint amilyennek a paragrafusok alapján lenniük kellene.
Valóban van egy pont, mikor már tényleg csak istenben bízhatunk – szól az amerikaiak nemzeti mottója. A hiba különösen fontos eleme Eastwood filmjének, mivel fokozatosan derül ki, hogy mindenki súlyos mulasztásokat követ el. A nyomozók, a bíró, az ügyvédek, és az esküdtek közül többen is hibát hibára halmoznak a filmben, a főszereplőkről nem is szólva.
Eastwood pár éve még a legnagyobb Oscar-esélyesek közé tartozott volna ezzel a filmmel, most még jelölést sem kapott érte, bár ebben vastagon benne van a gyártó Warner Bros. keze is, akik Eastwood előző munkája, a rosszabbul sikerült és a kasszáknál is alulteljesítő Cry Macho után nem tartották érdemesnek a 94 éves rendező feltehetően utolsó filmjét sem az Oscar-kampányra, sem a mozis forgalmazásra, így a film a legtöbb országhoz hasonlóan nálunk is csak a Max streaming-kínálatából érhető el.
