Miközben megnézhetjük a Horthy Miklós Turán különvonatán használt, kézi kapcsolású CB telefonközpontot, valamint azt a főnök-titkári távbeszélő-berendezést, ami Kádár János asztalába volt beépítve, megakad a szemünk a telefonoskisasszonyok történetén, ami több szempontból is érdekes.
Mivel a szolgáltatás indulásakor még nem voltak telefonszámok, az egymással kommunikálni vágyó előfizetőket a központokban dolgozó telefonoskisasszonyok kötötték össze. A 19. század végén a nőknek még erősen korlátozottak voltak a lehetőségeik a munkaerőpiacon. Azonban 1881-ben a korszak tipikus női foglalkozásaihoz, mint például a cseléd, nevelőnő, pincérnő, csatlakozott a telefonoskisasszony. Az új munkakört betöltő hölgyekkel szemben nagyon komolyak voltak az elvárások; amellett hogy az összes előfizető nevét fejből kellett tudniuk, a munka bizalmi állásnak számított, mivel a kezelő számos érzékeny információhoz is hozzájuthatott.
Így aztán telefonoskisasszonynak csak az állhatott, akinek legalább két úri családtól volt ajánlása volt és legalább egy idegen nyelven beszélt. Mi sem bizonyítja jobban jelentőségüket, mint az, hogy az 1920–21-ben zajló Tisza-perben két telefonoskisasszonyt is kihallgattak.
A Halló? Halló! egy rendkívül tartalmas, interaktív és jól összeállított kiállítás, a teljes tartalmi palettát lehetetlen is egy cikkben bemutatni. Talán csak egy hiányérzetünk maradt, hogy szívesen olvastunk volna a kommunista diktatúra lehallgatási technikáiról is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!