A VHS-korszak egyik legmeghatározóbb akcióvígjáték-sorozata, a Beverly Hills-i zsaru trilógia rövidesen – olyan filmekkel együtt, mint az Egy asszony illata, a Vissza a jövőbe vagy a Rómeó + Júlia – búcsút int a Netflixnek. Eddie Murphy ikonikus figurája, Axel Foley karaktere generációk számára jelentette a laza, szabadszájú zsarut, aki egyszerre volt vicces és veszélyes – és aki nélkül a 80-as évek popkultúrája egészen másképp festene.

A Netflix és a Beverly Hills-i zsaru
Az első rész (1984) rendezője Martin Brest volt, aki feszes tempójú, kiváló arányérzékkel keverte az akciót és a humort. A folytatásnál már a legendás Tony Scott vette át a stafétát, aki vizuális stílusával és klipszerű dinamizmusával emelte új szintre a franchise-t – nem véletlenül vált a második rész is a korszak egyik emblematikus darabjává.
A harmadik filmnél azonban megtört valami. John Landis, aki korábban Eddie Murphyvel olyan sikereket szállított, mint a Szerepcsere vagy az Amerikába jöttem, ezúttal nem találta el a hangot. Bár sajátos humora felismerhető maradt, az nem bizonyult kompatibilisnek az addigra már jól bejáratott akció-vígjáték formulával. A harmadik részt a közönség és a kritika is hűvösen fogadta, és hosszú időre parkolópályára került a széria.
Most pedig, több évtizeddel később, a trilógia ismét eltűnik – ezúttal a digitális térből.
Ami marad: a negyedik rész, a Beverly Hills-i zsaru: Axel F, amely már a Netflixszel közös produkcióként készült, így egyelőre továbbra is elérhető marad. Ez a film azonban inkább nosztalgikus visszatekintés, mint valódi újraértelmezés. Bár alkalmas arra, hogy felidézze a régi hangulatot, minőségben messze elmarad a klasszikus első két résztől, pedig azokat sem a csavaros bűnügyek miatt szerettük.
A Netflix a következő filmeket és sorozatokat veszi ki a repertoárjából áprilisban:
- 04.14. Motel (Hostel, 2005)
- 04.14. Motel 3. (Hostel: Part III, 2011)
- 04.15. Beverly Hills-i zsaru (Beverly Hills Cop, 1984)
- 04.15. Beverly Hills-i zsaru 2. (Beverly Hills Cop II, 1987)
- 04.15. Beverly Hills-i zsaru 3. (Beverly Hills Cop III, 1994)
- 04.15. Hang nélkül (A Quiet Place, 2018)
- 04.15. Hang nélkül 2. (A Quiet Place Part II, 2021)
- 04.15. Vissza a jövőbe (Back to the Future, 1985)
- 04.17. Rómeó + Júlia (Romeo + Juliet, 1996)
- 04.18. A könyörtelen (The Ruthless aka Lo spietato, 2019)
- 04.19. Egy asszony illata (Scent of a Woman, 1992)
- 04.19. Így vagy tökéletes (2021)
- 04.21. Fern Brady: Az autista bikinikirálynő (Fern Brady: Autistic Bikini Queen, 2024)
- 04.22. A csíkos pizsamás fiú (The Boy in the Striped Pyjamas, 2008)
- 04.22. Heroes: Csend és rock and roll (Heroes: Silence and Rock & Roll aka Héroes. Silencio y Rock & Roll, 2021)
- 04.24. A csapda (Trap, 2024)
- Justin Time, 1-2.évad (Justin Time)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!