– Első, A Skorpió jegyében című 1972-es kötetének borítóján is a csillagjegye szerepel. Ennyire azonosul vele?
– Amíg nem olvastam egy eredeti, hindiből fordított asztrológiakönyvet, addig azt hittem, hogy ezek csak ostoba babonák, pedig egészen döbbenetes, mélyebb lélektani jelentéseket is hordoznak. Talán a növényekhez hasonlítanám a csillagképeket, hiszen nem mindegy, milyen korszakban nyílsz ki és milyen az a serkentőerő, ami életed legelején ér – és ez a születésekre is érvényes. Persze a csillagképek ugyanolyan jelképesek, mint a Biblia. A Skorpió egy igen rapszodikus jegy: hol a mélyben van, hol pedig felküzdi magát valahová, utána ismét lezuhan. Teljesen a magaménak érzem. Viszont első kötetes szerzőként egy másik Skorpió is megdicsért.
– Kiről van szó?
– Az írószövetségben éppen Illyés Gyulát ünnepelték, ott volt az összes fontos irodalomkritikus, Aczél György és a politikai garnitúra is. Én is elmentem, mert tiszteltem Illyést, hiszen a pályája azt bizonyította nekem, hogy a magyar irodalomban nem mindig Zrínyiekre, Balassikra vagy Petőfikre van szükség, akik elesnek, hanem azokra is, akik életben maradnak. Őt az éjszaka közepén is felhívhatta Szabó Lőrinc vagy Vas István, hogy az új versét elmondja neki, ugyanis akkor még nem voltak irodalmi lövészárkok. Ifjú hévvel odaléptem hozzá, bemutatkoztam és köszöntöttem. Az addig komoly arca – hisz látszott rajta, hogy unja az egészet, ráadásul akkor rosszban volt Aczéllal – megenyhült, és megdöbbentem, amikor azt mondta: „Olvastam a verseidet, nőj nagyra!” Ő november másodikán született, én pedig harmadikán.

Fotó: Teknős Miklós
– Viszont az első versét az Élet és Irodalomban közölte. Mikor publikált utoljára az irodalmi lapban?
– Nagy Lászlón keresztül kértek egy verset tőlem. Az Éhesek címűt küldtem be 1967-ben. Éhes voltam az életre, a lehetőségekre egy olyan rezsimben, amelyben a fiatalokat derékig a földbe ásták, majd azt mondták: most szárnyalj! A hatodik üres koporsó Nagy Imre újratemetésén ezt jelképezte. Azóta is éhes vagyok, de nem fiziológiai, hanem szellemi értelemben. Akkor persze az ÉS ellenzéki lapnak minősült, és volt, hogy Aczél György be is akarta tiltatni. Ám amikor a lap átállt egy másik politikai hullámhosszra, az nekem természetesen nagyon fájt, és azóta nem küldtem nekik írást. Nagy viták árán, talán az aradi vértanúkról szóló versem jelent meg benne utoljára, 1987-ben. Az aradi sáncon történtekről kevesen írtak, mertek írni akkoriban. A saját hősi halottainkhoz való ragaszkodás részemről természetes volt.