„A színpad a lélek játszótere, a tánc katartikus élményt ad nekem”

Korhatár nélkül címmel tűzi műsorra táncestjét a Budapesti Operettszínház az online térben. Babácsi Benjamin balettművésszel beszélgettünk a vasárnapig több időpontban megtekinthető előadásról, pályájának fontos állomásairól, mesterekről, szerepálmokról és arról, hogy mit jelent neki a balett.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=GVN9QGbpXro&pbjreload=101[/embed]

Babácsi Benjamin az itthoni tanulmányok mellett külföldi nyári kurzusokon is részt vett. Életének meghatározó élménye volt a Pittsburghben eltöltött egy hónapos kurzus, ott érezte először, hogy szárnyal. Szerencsésnek tartja magát, mert miután elvégezte a főiskolát, tánckari művészként kezdte a pályáját a Magyar Állami Operaházban, de szólókat és főszerepeket is táncolt öt éven át, 2018-ig. Néhány évvel később került a Budapesti Operettszínházhoz, ahol tavaly karácsonykor a Karácsonyi csillagok – a Diótörő legszebb táncaival című műsorban láthatta a közönség.

A művésztől azt is megtudtuk, hogy a balett számára a teljes kikapcsolódást és relaxációt jelenti.

– A balett-teremben ki tudom zárni a külvilágot, ráadásul a tánc nagyon sokszor segített már átlendülni magánéleti gondokon. A színpad a lélek játszótere, a tánc mindig katartikus élményt ad nekem. Mindehhez pedig a közönség is hozzájárul, hiszen az ő tapsuk nemcsak az aznapi előadásért szól, hanem az azt megelőző kemény munkáért is – jegyezte meg Babácsi Benjamin.

– Van szerepálma? – tettük fel a kérdést. – Az Anyegin című balettelőadásból Lenszkijt, a Manon című darabból Des Grieux lovagot táncolnám el, de igazából minden nagy klasszikusnak örülnék – mondta, majd hozzátette, hogy a Giselle című romantikus balett férfi főszerepét vagy Seregi László Rómeó és Júlia című darabjának Rómeóját is szívesen eltáncolná, hisz az utóbbi főszerep minden táncos álma. – Alázattal és maximalizmussal állok mindannak elébe, amit az élet felkínál – szögezte le a balettművész.